DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Red Bull: Két hét előnyünk van

Minden a tervek szerint, sőt, kicsit jobban is halad az elvártnál a Red Bull háza táján. Megvan a kitűnő motor, a kiváló versenyző, már csak annyi dolguk maradt, hogy a karosszéria is győztes legyen.

Többször előfordult már az energiaitalosok fennállása során, hogy túl későn készült el a versenyautó és már tartott a szezon, amikorra az aerodinamikai hiányosságokat sikerült kijavítani. Úgy tűnik, 2020-ban ettől nem kell tartaniuk, előrébb járnak, mint a korábban kitűzött időterv, így több idő lesz a finomhangolásra.

„Az előző évekből sokat tanultunk, most már nem lehetnek kifogásaink a jövő szezonnal kapcsolatban. A Honda-erőforrásunk már csúcskategóriás, ahogy Max (Verstappen) is élpilóta. Most már csak annyit dolgunk van, hogy egy remek karosszériát építsünk” – nyilatkozta Dr. Helmut Marko a Servus TV adásában, aki nemrég arról is beszélt, hogy szerinte Sebastian Vettel már nem tartozik a legjobb versenyzők közé.

A Red Bull szeretné autóit jövőre is a Mercedesek előtt látni


„Két héttel előrébb járunk a munkálatokkal, mint ahogy eredetileg terveztük, jobban haladunk, mint eddig bármikor. Természetes, hogy ebben az évben több versenyt akarunk nyerni. Azt reméljük, hogy már a szezon legelejétől ott leszünk a legelején, ezzel esélyt teremtve arra, hogy reális eséllyel csatázhassunk a világbajnoki címért” – tette hozzá a Red Bull főtanácsadója.

A bikák egyébként is igyekeznek feltenni mindent arra, hogy Max Verstappennek világbajnoki címre esélyes technikát biztosítsanak, mert elég erős a híresztelés, miszerint ha Lewis Hamilton valóban a Ferrarihoz igazolna 2020 végén, akkor a Mercedes Max Verstappenre vetné ki hálóját.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: