DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Marko: A Mercedes kutakodott, mi rákérdeztünk

Továbbra sem ültek el a hullámok a Ferrari erőforrásaival kapcsolatban, a fő riválisok változatlanul kételkednek azok szabályosságának. Az egyik vetélytárs vizsgálatokat végzett, a másik lépett is.

Austinban nem kis port vert fel, amikor Lewis Hamilton és a Mercedes először csak szóbeli utalgatással kérdőjelezte meg, legális-e vajon a Scuderia kiváló teljesítménnyel jelentkező motorja. Max Verstappen nyíltan beleállt a vörös istállóba, amikor csalónak nevezte a Ferrarit.

Ezzel a megfogalmazással később saját édesapja sem értett egyet, a Ferrari csapatfőnöke pedig a hírek szerint perrel fenyegette meg a rivális istálló főnökét, Christian Hornert. Az energiaitalosok főtanácsadója is inkább azon a véleményen van, hogy a fiatal holland túllőtt a célon ezzel a kijelentéssel, de ettől még a gyanú árnyéka továbbra is Mattia Binottóék felett van.

A Red Bull és a Mercedes is a Ferrarit figyeli


„Max kicsit túl messzire ment ezzel a nyílt vádaskodással és ő ezt tudja is. Ugyanakkor ez a téma nagyon érzékenyen érinti őt. Továbbra is várjuk az FIA hivatalos állásfoglalását a Ferrari erőforrásának szabályosságáról. A Mercedes hosszasan vizsgálódott a témakörben, nekünk pedig megvolt ahhoz is a bátorságunk, hogy a hivatalos lépéseket megtegyük a szövetségnél” –ecsetelte véleményét Dr. Helmut Marko.

A Mercedes csapatfőnöke már korábban elmondta, hogy ha a Ferrari valóban trükközött az üzemanyagátfolyással, mint ahogy azt a két fő rivális gyanítja, akkor az egyértelmű szabályszegést jelent, mivel nem egy szürke zónáról, egy hiányosan szabályozott területről szól a kérdéses ügy. Austinban, a fokozott mérések idején mindenesetre látványosan visszaesett a Ferrari teljesítménye, amit a Honda által látott adatok is egyértelműen megmutattak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: