DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Rosberg örült, hogy Hamilton is elfékezte magát az első kanyarban

A 2016-os világbajnokot mindenki hülyének nézte, amikor úgy vesztett el öt évvel ezelőtt egy helyezést Monzában, hogy az első kanyarban elfékezte magát. Most Hamilton pont ugyanezt tette.

Voltak olyan szakaszai az elmúlt hétvégi Olasz Nagydíjnak, amikor azt hihettük, Lewis Hamilton bedarálja Charles Leclerc-t és ismét megkaparintja az első helyet. A nagy csatározás és a Ferrari túl közelről követése végül azonban felemésztette gumitartalékait és fokozatosan lassulni kezdett. A hátulról folyamatosan felzárkózó Valtteri Bottasnak azonban nem kellett megelőznie csapattársát.

Hamilton még bízhatott a végső győzelemben, ezért továbbra is keményen nyomta, de az egyes kanyar féktávját nagyon elnézte, óriási elfékezést mutatott be, majd nem küldte át az autót a rázóköveken, hanem inkább kiegyenesítette a kanyart, kikerülte a szögletes bálákat és már csak Bottas mögé tudott visszajönni, nem sokkal később pedig inkább ki is ment kerékcserére.

Ebben a pillanatban vesztette el Hamilton a második helyet


Nico Rosberg 2014-ben pontosan ugyanígy veszítette el a győzelmet Hamilton ellenében, pontosan ugyanezt a menekülőutat használva. Leclerc az egyik apróbb hibájánál inkább keresztülment a rázóköveken, így az élen maradhatott, Hamilton viszont korábbi csapattársához hasonlóan a jóval több időt igénylő menekülőútra terelte a Mercedest.

Rosberg manőverét abban az időszakban idiótának tartották, ezért nagyot mosolygott magában, amikor pontosan ugyanezt látta Hamiltontól a hétvégén. „Nagyon örültem, hogy ezúttal Lewis pontosan ezt a nem túl okos mozdulatot tette, amit én még öt évvel ezelőtt. Sokáig úgy gondoltam, én vagyok az egyetlen buta ember, hogy a sikánban inkább továbbhaladok egyenesen és feladok egy pozíciót a pályán” – mutatott rá a 2016-os világbajnok a Youtube-csatornáján.

„Megkerülni azokat a hungarocell tömböket egy évszázadnyi idő. Lewis pont ugyanezt tette a verseny vége felé, előtte pedig pont ugyanott fékezte el magát, mint én régebben. De ahelyett, hogy a nagy rázóköveken vitte volna keresztül az autóját, inkább odaadta a pozícióját Valtterinek. Ettől most az egyszer egy kicsit jobban éreztem magam” – tette hozzá némi viccelődéssel Rosberg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: