Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. november 17. vasárnap
F1

Rosberg: Vettel egy megmagyarázhatatlan rejtély

Monzában is folytatta hibasorozatát Sebastian Vettel, ráadásul akár komoly balesetet is okozhatott volna hajmeresztő manőverével. Teljesen szétesett, de Rosberg szerint nem reménytelen.

A legtöbb szakember a tavalyi Német Nagydíjat tartja a négyszeres világbajnok negatív fordulópontjának, de már előtte is elkövetett időnként kissé megmagyarázhatatlan manővereket, amiből sosem jött ki jól (egy évvel korábban Bakuban és Szingapúrban is rengeteg pontot bukott saját hibából.

Az utóbbi szűk másfél évben azonban hibát hibára halmoz, már több, mint egy éve nem tudott versenyt nyerni, miközben csapattársai, Kimi Raikkönen és Charles Leclerc igen, utóbbi ráadásul most kettőt is, egy hét leforgása alatt. Az Olasz Nagydíjon senkitől nem zavartatva perdült meg a negyedik helyen és olyan szerencsétlenül tért vissza a pályára, hogy a nagy tempóval érkező Lance Strollt is meglökte oldalról.

Tízmásodperces stop and go büntetést róttak ki rá, aminek jogosságát saját csapata sem vitatta egy pillanatig sem. A 2016-os világbajnok kezdi egyáltalán nem érteni, mi történik a korábban megbízhatóságáról híres Sebastian Vettellel, hogy követhet el ennyi hibát úgy is, hogy éppen nem is tartják nyomás alatt hátulról.

Vettel hihetetlen hibákat követ el az utóbbi időben, teljesen szétesett

„Vettel tényleg óriási rejtély számomra, nem tudom megmagyarázni, amiket tesz. Ő egy négyszeres világbajnok, a mezőny egyik legjobb pilótája. Aztán meg elkövet egy ilyen hibát anélkül, hogy bárki igazából zavarta volna, ez nekem rettentően furcsa” – ecsetelte véleményét Nico Rosberg a Sky Sports F1 adásában.

„Csapattársa úgy nyert zsinórban két futamot, hogy ő maga még a dobogóra sem fért fel. Ezek bizonyára sötét pillanatok Vettel számára. Csapattársa a szeme láttára emelkedik a Ferrari legendái közé és ragadja magához istállón belül az elsőszámú pilóta státuszát.”

Ugyanakkor a rengeteg baljós előjel ellenére sem érzi így, hogy itt a vége, honfitársa reménytelen eset. „Egy önbizalombomba segíthetne neki. A Formula-1-ben elég egy-egy igazán jó verseny és újra visszazökkenne a megfelelő útra. Még semmiképpen nem írhatjuk le Vettelt, nagyon gyorsan visszatérhet” – fogalmazott Rosberg. Mindenesetre nem lesz könnyű dolga, mert a Ferrari türelme sem lesz végtelen és az utóbbi időszakban látványosan elbillent a mérleg Charles Leclerc irányába.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?