DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Sainz: Vettel helyében kezdenék aggódni

Carlos Sainz szinte mindent és mindenkit értékel a hétvégi Belga Nagydíjon. Szerinte Verstappen már majdnem olyan jó, mint Hamilton, Ocon érkezésével tisztában volt és nem hiányzik neki a Red Bull.

A múlt hétvégi Belga Nagydíj után egy spanyol televíziós csatorna, a Movistar készített interjút a mezőny jelenlegi egyetlen spanyol pilótájával, Carlos Sainzcal, aki többek között arról beszélt, kit mennyire tart jó versenyzőnek a mai F1-ben, miközben a Renault-nál tisztázódott pilótakérdést és a Ferrarin belüli helyzetet is megvizsgálta.

„Hamiltonnak én 9-est, vagy 10-est adnék” – kezdte Sainz. „Amióta Rosberg elment, nagyon magas szinten tud teljesíteni, miközben kisebb rajta a nyomás is. Verstappenre már majdnem azt mondtam, hogy jobb, erre jött az a dolog Spában” – utalt a Raikkönennel történt ütközésére a spanyol pilóta.

„Bottas is folyton ott van a tűz közelében, de valahogy ő sosem tudja beteljesíteni a sorsát. Ő is nagyon magas szinten van, de Hamiltonban van valami, amit nehéz körülírni. Elképesztően higgadt, mintha csak egy szivart szívna el verseny közben.”



„Egyáltalán nem lepődtem meg Esteban Ocon érkezésén, mivel tavaly a Renault-n belül már hallottam, hogy nagyon szeretnék megszerezni, hogy így legyen egy francia versenyzője a csapatnak. Azon viszont már meghökkentem, hogy elengedik Hülkenberget. Nem tudott előnyt kovácsolni a Ricciardóval szemben jó szezonkezdetéből.”

Ezután a ferrarisokra tért át Sainz, ahol Leclerc megszerezte élete első győzelmét: „Ha én lennék Vettel, leginkább a vasárnapok miatt aggódnék. Ha egy olyan fiatal srác, mint Leclerc, megveri szombatonként, az nem nagy gond, de ha vasárnaponként is megvan ez a tempója Charles-nak, az már szülhet némi kellemetlenséget a számára.”

Végül egy kicsit a FOM-nak és a Red Bullnak is odaszólt Carlos Sainz, aki kevesli saját magát a tv-ből: „Néha, mikor otthon visszanézem a versenyeket, mérges leszek, mivel nem sokszor látom magamat viszont. Mikor Ausztriában a 20. helyről 8. lettem, egyszer sem mutattak. Áttérve a Red Bull-os dologra, köszönöm, jól vagyok. Egyáltalán nem hiányzik a Red Bull, egyszerűen rosszkor voltam rossz helyen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: