DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Leclerc megszerezte saját és a Ferrari idei első győzelmét

Bár a bokszkiállások miatt ideiglenesen elveszítette a vezetést, a monacói végül megnyerte a Belga Nagydíjat, a Ferrari idei első sikerét aratva az F1-ben. Vettelt viszont mindkét Mercedes lenyomta.

Anthoine Hubert szombati halálos balesete után egyperces néma megemlékezés előzte meg a Formula-1-es Belga Nagydíjat, amelynek Charles Leclerc vághatott neki a pole-pozícióból. A monacói simán meg is őrizte a vezetést, mögötte azonban zajlottak az események rendesen. Lewis Hamilton beszúrt Sebastian Vettelnek, a német viszont a Kemmel-egyenes végén visszaelőzte a britet.

Max Verstappen viszont pocsékul indult, többen is eljöttek mellette a rajtnál, az első kanyarban pedig a belső íven fordulva összeütközött Kimi Raikkönennel, akinek az autója meg is emelkedett. A holland futóműve megsérült, ennek pedig az lett az eredménye, hogy az Eau Rouge-ban beleállt a falba, míg a finnek orrkúpot kellett cserélnie. Még hátrébb Daniel Ricciardo és Lance Stroll között is hasonló játszódott le, míg Carlos Sainz a harmadik körben volt kénytelen félreparkolni a McLarenjét.

leclerc-ferrari-spa-1



Mindezen zűrök miatt természetesen pályára gurult a biztonsági autó, amely aztán az ötödik kör elején engedte ismét útjára a mezőnyt. Leclerc maradt az élen, Vettel egy elfékezés ellenére is megőrizte a második helyét, majd jött Hamilton és Valtteri Bottas, míg a középmezőnyt Lando Norris vezette a McLarennel, megelőzve a Haas duóját. A közülük hátrébb haladó Kevin Magnussent viszont egyesével elkezdték levadászni a Sergio Perez által vezetett üldözők.

Mindeközben az élen Leclerc is egy ízben elmért egy féktávot, sőt át is vágta az 5-ös kanyart – ezt végül a versenyirányítás nem vizsgálta. A fiatal ferraris kényelmes két másodperc fölötti előnnyel vezetett, Vettelt viszont igyekezett nyomás alá helyezni Hamilton. A Mercedes ezzel ki is ugratta a nyulat a kalapból: az élbolyból Vettel jött elsőként kereket cserélni, míg a többiek jóval több kört tettek még meg az első szett gumin. Ez viszont azt is eredményezte, hogy amikor a Leclerc, Hamilton, Bottas hármas is megejtette a maga kiállását, az új szett abroncsokon jobb tempót diktáló Vettel átvette a vezetést.

Ez viszont csak ideiglenes állapot volt: a csere után Leclerc sokkal gyorsabb volt, néhány kör alatt felért német kollégájára. A Ferrari ki is adta az utasítást a négyszeres világbajnoknak, hogy engedje el a monacóit, Vettel pedig engedelmeskedett, így újra Leclerc állt az élre. Vettel viszont addigra már eléggé elhasználta az abroncsait, így rövidesen Hamilton is támadási közelségbe került hozzá, sőt a címvédő meg is előzte őt. Bottas is megérkezett a németre, azt a manővert viszont már nem várták meg a maranellóiak: másodszor is kihozták Vettelt kereket cserélni, hogy rámenjenek a leggyorsabb körért járó bónuszpontra.

Hamilton ugyan a végén nagyon közelített még Leclerc-re, a sorrend már nem változott: a monacói megszerezte karrierje első sikerét, amely egyben a Ferrari első 2019-es győzelme és hazájának első F1-es diadala is. Hamilton és Bottas révén mindkét Mercedes felfért a pódiumra, Vettel pedig a leggyorsabb körrel vigasztalódhatott a negyedik helyen.

A középmezőny viszont drámai csatákat és finálét produkált: a szinte végig ötödikként haladó Lando Norris az utolsó kör elején volt kénytelen félreállni, így végül a mezőny hátsó részéből induló Alexander Albon örökölte meg ezt a pozíciót első Red Bull-os nagydíján. Sergio Perez lett a hatodik, Danyiil Kvjat a hetedik, míg a top 10-et Nico Hülkenberg, Pierre Gasly és Lance Stroll tette teljessé – igaz, ehhez az is kellett, hogy Antonio Giovinazzi a falba rakja a befutó előtt az Alfa Romeót. A szezon egy hét múlva a monzai Olasz Nagydíjjal folytatódik.

A futam végeredménye:

1. Charles Leclerc Ferrari 1h23m45.710s
2. Lewis Hamilton Mercedes 0.981s
3. Valtteri Bottas Mercedes 12.585s
4. Sebastian Vettel Ferrari 26.422s
5. Alexander Albon Red Bull/Honda 1m21.325s
6. Sergio Perez Racing Point/Mercedes 1m24.448s
7. Daniil Kvyat Toro Rosso/Honda 1m29.657s
8. Nico Hulkenberg Renault 1m46.639s
9. Pierre Gasly Toro Rosso/Honda 1m49.168s
10. Lance Stroll Racing Point/Mercedes 1m49.838s
11. Lando Norris McLaren/Renault Nem ért célba
12. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1 kör
13. Romain Grosjean Haas/Ferrari 1 kör
14. Daniel Ricciardo Renault 1 kör
15. George Russell Williams/Mercedes 1 kör
16. Kimi Raikkonen Alfa Romeo/Ferrari 1 kör
17. Robert Kubica Williams/Mercedes 1 kör
18. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo/Ferrari Kiesett
  Carlos Sainz Jr. McLaren/Renault Kiesett
  Max Verstappen Red Bull/Honda Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: