DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Abiteboul: Hülkenberg jobb volt, mint a Renault

Három éven át szolgálta a francia gyári istállót a tapasztalt német, év végén viszont mennie kell, hogy helyet adjon Esteban Oconnak. A Renault-főnök érzi, Hülkenberg jobb autót érdemelt volna.

Amikor 2016-ban gyári istállóként visszatért a Formula-1-be a Renault, hosszú távon gondolkodtak, öt évet határoztak meg arra, hogy a márka újra visszakerüljön az élre, ahol az előző évtized közepén járt. A fejlődés eleinte töretlen volt, a gyenge átmeneti év után tavalyelőtt a hatodik, tavaly pedig már a negyedik helyre tört előre a francia istálló.

A topcsapatokra való felzárkózás azonban megugorhatatlan akadálynak tűnik egyelőre, az idei évre egyértelmű célként jelölték meg, hogy jelentősen csökkenteni kell a lemaradást a Mercedes-Ferrari-Red Bull hármashoz képest. Ehhez képest még mélyült is a szakadék, ráadásul már a negyedik helyezés is elveszni látszik, a középmezőnyben a McLaren és a Toro Rosso is a franciák elé került és még az Alfa Romeo is fenyegető közelségben jár.

Hiába fejlődött motorerőben a Renault, egyelőre a megbízhatóság gyenge, az autó pedig aerodinamikailag szintén nem egy mestermű (különösen annak fényében, hogy a McLaren ugyanezzel a motorral milyen kiválóan megy). Bár nem tartják meg Nico Hülkenberget, a csapatfőnök érzi, hogy a versenyző teljesítménye túltesz azon, amire az istálló volt képes.

Hülkenberg értékes pilóta, de a Renault nem tartja meg


„Úgy érzem, Nico kicsit többet is teljesített, mint amit mi a csapatnál. Nem akarok durva lenni a gárdával, de ez sajnos tény. Befejezetlen küldetésünk maradt Hülkenberggel, de nem eshetünk össze, nem adjuk fel, még kilenc versenyünk hátra van idén” – ecsetelte véleményét Cyril Abiteboul a Sky Sports adásában.

„Nyilvánvalóan nem volt könnyű döntés, de Nico bizonyára van annyira profi és intelligens, hogy megérti a döntés hátterét. Komoly elismertséggel rendelkezik, egy pilótát nem kizárólag az eredményei határoznak meg. Számtalanszor indult már F1-es versenyen, de a dobogó nem sikerült. Ugyanakkor a Formula-1-ben mindenki tudja, mennyire okos és profi versenyző Nico. Nem volt könnyű döntés, mert jól ismeri a csapatot és a dinamikát. Nem mondom, hogy egyetért a döntéssel, de bizonyára megérti” – tette hozzá Abiteboul.

Korábban a sajtó azt is felvetette, hogy mivel Daniel Ricciardót horribilis fizetéssel csábították át a Renault-hoz, az istállónak nem maradt elég pénze egy másik, nagy fizetéssel rendelkező pilótára, ezért választották inkább a jóval kisebb összegért is vezetni hajlandó, de tehetséges Esteban Ocont.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: