DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ocon elszólhatta magát a közösségi médiában

Egyre több jel mutat arra, hogy Esteban Ocon jövőre visszatér a mezőnybe, jó eséllyel a Renault pilótájaként. Egy közösségi oldalon tudatosan, vagy véletlenül, fontos változtatást ejtett meg.

Esteban Ocon 2016-ban beugróként a Manornál mutatkozhatott be először a Formula-1-ben, majd a következő két szezont a Force India pilótájaként töltötte a száguldó cirkuszban. Nem is eredménytelenül, sokan felfigyeltek tehetségére, gyorsan felvette a ritmust és jóval tapasztaltabb csapattársát, Sergio Perezt is megszorította az összetettben.

Az idei évet kihagyni kényszerült, a Mercedes tesztpilótájaként készült arra, hogy jövőre mindenáron visszatérhessen és állandó ülést kapjon. A sajtó már napokkal ezelőtt úgy értesült, hogy elszakad a Mercedestől és a Renault gyári istállójánál folytatja pályafutását.

Ocon véletlenül szólta el magát, vagy szándékosan jelzett valamit?


Egy újabb sajtóinformáció szerint Valtteri Bottas még ezen a héten aláír újabb egy évre a Mercedeshez, így Oconnak ott biztosan nem jutna hely. A hírek szerint a Renault valóban erősen érdeklődik a fiatal francia iránt, aki az Instagramon megváltoztatta állapotát, ezt pedig az éles szeműek kiszúrták és ez újabb pletykát indított útjára.

Egész évben ugyanis a foglalkozáshoz a „Mercedes tesztpilótája” bejegyzés volt látható, néhány napja azonban ezt lecserélte „Formula-1-es versenyző” bejegyzésre. Szándékosan akart ezzel üzenni a rajongóknak, hogy biztos a jövő évi szerződés, vagy egyszerű véletlenről van szó? Nehéz elhinni, hogy nem a nyilvánosságnak szánta a hirtelen átszerkesztést.

A Gpfans.com szerint az érintett azóta igyekezett cáfolni a változtatás okáról megjelenteket, szerinte semmilyen sugalmazást nem jelent az átírt rész. A következő napokban azért érdemes lesz figyelni a Mercedes és a Renault hivatalos bejelentéseit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: