DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Villeneuve: A Honda még most is csak négy versenyt bír ki

A Honda a hírek szerint Monzában egy 25 lóerős pluszt hozó, fejlesztett erőforrással áll elő, ám az 1997-es világbajnok szerint a japán egység közel sem bír ki annyi futamot, mint a legjobbak.

A nyári szünet utánra időzíti mind a négy gyártó legújabb fejlesztésű motorjának éles bevetését. A Renault valószínűleg már Belgiumban, a Honda, a Ferrari és a Mercedes inkább Olaszországban. A franciák a hírek szerint tizenöt lóerőt nyernek az új egységgel, a Hondáról az a hír járja, hogy huszonöt lóerős pluszt sajtolnak ki frissített motorjukból.

Ha egy csapat rajtbüntetés nélkül akarja végigvinni a teljes szezont, akkor egyetlen motornak hét-nyolc versenyt is végig kell bírnia, ám a kanadai szerint a Honda azt az utat választotta, hogy jobban feltekeri az erőforrást és inkább vállalják a rajtbüntetéseket, de igyekeznek megütni a Ferrari és a Mercedes szintjét.

Csak azért tűnik erősnek a Honda, mert sokkal jobban feltekerik a motort?


Elképzelése szerint, ha a két nagy rivális is ugyanezzel a stratégiával menne neki a futamoknak, sokkal nagyobb fölény rajzolódna ki. „A Honda-motor csak három, esetleg négy versenyt bír ki. Ez az oka, hogy nagy hirtelenjében ekkora erővel jelentkeztek. Nem is próbálnak meg ugyanazzal az erőforrással hét futamot teljesíteni” – nyilatkozta Jacques Villeneuve a Moorsport-Magazin hasábjain.

„Ha a Mercedes és a Ferrari is ugyanezt a taktikát alkalmazná, a Hondához képest rögtön körül-belül harminc lóerővel megugranának.” A világbajnok szavainak némileg ellentmond, hogy éppen a mostani, eddigi legerősebbnek gondolt Honda-erőforrás a Magyar Nagydíjig bezárólag máris öt hibátlan nagydíjhétvégén van túl (a Francia Nagydíjon szerelte be a Red Bull) és lehet, hogy még Belgiumban is ezt használják Verstappenék.

A Mercedes csapatfőnöke szerint viszont a Honda látványos erősödése jót tesz a versenyszellemnek. „Egyértelműen hatalmasat léptek előre tavalyhoz képest, ezért elismeréssel tartozunk nekik. Csak előnyünk származik abból, hogy a Honda ennyivel erősebb lett, hasznos, ha közvetlen harcba kell bocsátkoznunk. Ez is a még keményebb munkához jelent nekünk motivációt” – jelentette ki Toto Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: