DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff: Alonso nem, Verstappen talán

A Mercedes F1-es csapatfőnöke kizártnak tartja, hogy a spanyol pilóta Lewis Hamilton oldalán versenyezzen náluk, a Red Bullnál szereplő hollanddal kapcsolatban viszont kitérő választ adott.

Miközben Lewis Hamilton helye biztos 2020-ra is a Mercedesnél, az még nem dőlt el, ki lesz jövője a csapattársa. Toto Wolff, a címvédő istálló csapatvezetője a Hungaroringen elárulta, hogy Valtteri Bottas és Esteban Ocon a két esélyes az ülésre. Ugyanakkor az F1-ből való távozása óta minduntalan felmerül Fernando Alonso neve is a nagycsapatoknál: sajtóhírek szerint például a Red Bull is megkereste őt, mielőtt Alexander Albonra cserélte Pierre Gaslyt.

hamilton-alonso-dppi-1



Alonso, akiről épp most derült ki, hogy megkezdi a felkészülést a jövő évi Dakarra, nemrég úgy nyilatkozott, Nico Rosberg 2016-os visszavonulásakor egyeztetett a Mercedesszel, Wolff azonban most kizárta, hogy a spanyol egyszer náluk versenyezzen – annak ellenére, hogy nagyra tartja őt:

„Fernando kétségkívül az egyik legerősebb versenyző, a Ferrarinál eltöltött kalandjai után viszont nem vezethetett versenyképes autót. A körülmények alakulása révén minden élcsapatnak megvan már az „alfa” versenyzője. Olykor nem elég jónak lenned vezetés terén, hanem szükséged van a megfelelő körülményekre is” – nyilatkozta a Gazzetta dello Sportnak Wolff, aki arra a kérdésre, hogy biztosan elképzelhetetlen-e Hamilton és Alonso párosa náluk, határozott választ adott: „Igen, mivel nem szeretnénk, ha bizonyos történetek megismétlődnének abból az időből, amikor ők ketten együtt mentek a McLarennél.”

Ugyanebben az interjúban felmerült még Max Verstappen esetleges leigazolása is 2021-től, mivel a holland szerződése a jövő év végén lejár a Red Bull-lal. „Ez még túl messze van. Jelenleg a 2019-es vb-címekért harcolunk, s a 2020-as szezont tervezzük. Minden nyitott 2020 után” – tette hozzá Wolff, amikor másodjára is rákérdeztek arra, hogy Verstappen szerepelhet-e majd a Mercedes képzeletbeli „bevásárlólistáján”.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: