DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Gasly elhallgattathatta kritikusait

A Red Bullon belül az év első felében látványosan elbillentek az erőviszonyok Max Verstappen javára, Pierre Gaslynak köze sem volt ehhez. Silverstone-ban viszont megtört a jég, végre magára talált.

Az élcsapatok közül kétségtelenül a Red Bullnál volt a legegyértelműbb az istállón belüli párharc, Max Verstappen általában súlyos tizedmásodpercekkel bizonyult körönként gyorsabbnak, mint rutintalanabb francia csapattársa. A differencia Ausztriában csúcsosodott ki, ahol a futamgyőztes holland kört adott Gaslynak.

A Brit Nagydíj hétvégéjén teljesen más képet láttunk, Gasly kifejezetten versenyképesnek tűnt, a negyedik helyen végzett, megismételve ezzel élete legjobb eredményét (tavaly Bahreinben a Toro Rossóval is lett már negyedik). Egy-két héttel ezelőtt rengetegen a kirúgását várták és folyamatosan csak kritizálták, most viszont úgy tűnik, ezeket a hangok elhallgattak, Gasly végre mutatott valamit a tudásából.

Gasly először tudta tartani a lépést Verstappennel


„Olyan ember vagyok, aki mindig igyekszik optimista lenni. Mindig is biztosan éreztem, hogy ha egyszer összeállnak végre a dolgok, akkor minden jobbra fordul és jön majd az eredmény is. Örülök, hogy az elmúlt hétvégén ez végre megtörtént, ebbe az irányba kell továbbhaladnom és akkor még jóval többet is elérhetünk” – idézi Pierre Gaslyt a Speedweek.com szakportál.

„Örömmel tölt el a negyedik helyezés és az, hogy versenyképes voltam, de egy kicsit csalódott vagyok, mivel csak néhány másodperc választott el a dobogótól. Egészében kell nézni a hétvégi produkciómat, ami nagy előrelépést mutat. Még egy extra lépést meg kell tenni és akkor dobogóra is állhatok.”

„Dr. Helmut Marko és Christian Horner minden támogatást megadott, rendszeresen megvizsgáltuk minden egyes edzés után a teljesítményemet és kielemeztük, hol tudnék javítani. A Formula-1-ben nincs is jobb hely egy élcsapatnál, még csak 23 éves vagyok, második teljes szezonomat töltöm ebben a sorozatban. Még jobb munkát akarok végezni, hogy ennél is magasabbra jussak” – tette hozzá Gasly.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: