Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. december 11. szerda
F1

Horner: Gaslyt mintha kicserélték volna

A Red Bull idén előléptetett versenyzője, Pierre Gasly a rázúduló kritikák után első igazán jó versenyét futotta Silverstone-ban, és a dobogó sem múlt sokon. Jött is a megérdemelt dicséret a csapatfőnöktől.

Miután Pierre Gasly látványosan sokkal gyengébben kezdte a 2019-es szezont rutinosabb csapattársához, Max Verstappenhez képest, a sajtó és a közvélemény nagyon hamar kikezdte őt, valamint a csapattól is megkapta a maga kritikáját. Gaslyval kapcsolatban az is felmerült, hogy a szezon végén máris lecserélik őt, ehhez képest most mindenki elismerését kivívta, és talán valamelyest javított a renoméján kezdésnek. Dicsérte őt a csapatfőnök, Christian Horner is a negyedik hely után, amit Silverstone-ban, a hétvégi Brit Nagydíjon elért.

„Úgy gondolom, Pierre nagyszerű munkát végzett egész hétvégén” - fejtegette Horner. „Ausztria lehetett a fordulópont, itt pedig tudott arra koncentrálni, hogy neki mit kell csinálnia, és nem azon aggódott, hogy a csapattársa adott esetben mit csinál jobban. Vissza tudott térni az alapokhoz, emiatt pedig olyan volt, mintha egy más versenyzőt láttunk volna Silverstone-ban. Versenyképes tudott lenni rögtön az első edzésen, erre aztán épített a másodikon és a harmadikon, hogy aztán fusson egy jó időmérőt és egy hasonlóan jó versenyt is.”

00119014_835

Ez Horner szerint nem csak az autón múlt. „Nem gondolnám. Sokkal inkább az segített neki, ahogy a hétvégéhez állt az elsőtől az utolsó pillanatig.”

Gasly úgy fogalmazott, óriási volt az előrelépés az eddigiekhez képest, ahhoz viszont még több kell, hogy rendszeresen a dobogóért harcolhasson. „Azt hiszem, messze ez volt az eddigi legjobb hétvégénk, szóval igen, van ok az elégedettségre. Rengeteg dolog történt Ausztria óta, többször találkoztam a mérnökeimmel, amelyek arról szóltak, hogy tudnánk közösen megoldást találni a meglévő esetleges problémáinkra. Ezek után erős volt a péntekünk, a szombatunk és a vasárnapunk is. Élveztem az egész hétvégét, szóval elégedett vagyok. Örülök a negyedik helynek, viszont versenyzőként meg nyilván kicsit bánt, hogy alig néhány másodpercen múlt a dobogó. De ha az egész hétvégét nézzük, nagyot léptünk előre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?