DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Marko: Vettelnek mennie kell a Ferraritól

A Red Bull főtanácsadója biztos abban, hogy Sebastian Vettel csak akkor tudja összeszedni magát és újra csúcsformában teljesíteni, ha elhagyja az olasz istállót. A bikák szívesen fogadnák?

2010 és 2013 között zsinórban négy világbajnoki címet nyert a Vettel-Red Bull páros, ebből kettőt imponáló magabiztossággal söpört be a német. 2014-ben azonban teljesen megváltoztak az erőviszonyok, a hibrid-turbómotorok bevezetésével ugyanis a Mercedes elképesztő fölényre tett szert, amit a riválisok azóta sem tudtak kiheverni.

Ugyanabban az esztendőben Mark Webber távozott a Formula-1-ből, a helyére érkező Daniel Ricciardo pedig meggyőzőbb teljesítményt nyújtott, mint a négyszeres világbajnok. A Renault-motor gyengesége miatt Vettel ekkor merész lépésre szánta el magát és elfogadta a Ferrari hívó szavát. Megpróbálta ugyanazt a csodát végrehajtani, mint Michael Schumacher, hogy a hosszú ideje vergődő olasz istállót újra a csúcsra vezeti.

Időnként láthattunk felvillanásokat, de alapvetően a Mercedes vezető szerepét nem sikerült veszélyeztetni. Az utóbbi bő egy évben Vettel frusztrálttá vált, korábbi megbízhatósága már a múlté, hibát hibára halmoz és sokan a visszavonulását vizionálják, a Ferrari egykori főmérnöke szerint például a négyszeres világbajnok versenyző egyszerűen túl van értékelve. Ennyire messzire ugyan nem ment a Red Bull főtanácsadója, de azt ő is érzi, hogy korábbi pilótája nem a neki megfelelő környezetben van, ezért muszáj minél hamarabb elhagynia a Ferrarit.

Vettelt a Ferrari és az olasz média kicsinálta volna?


„Amikor az ember már nem biztos saját magában, akkor követ el ilyen hibákat. Ez a tudatalattinkban történik. Sebastiannak egészen más környezetben kellene versenyeznie. Más szavakkal élve, csapatot kell váltania. Bár erre 2020-ban még nem látok esélyt” – magyarázta Dr. Helmut Marko az Auto Bild című lapban.

A Red Bull csapatmenedzsere még bővebb magyarázatot adott a korábban verhetetlennek hitt német pilóta gyengélkedésére. A személyisége miatt folyamatosan éreznie kell, hogy támogatják, elfogadják, ám a szakember úgy véli, Vettel ezt a Scuderiánál nem kapja meg.

„Sebastian egy nagyon intelligens, érzékeny és melegszívű ember. Elég megnézni, hogyan szereti a feleségét és a gyerekeket. Vagy gondoljunk a megindító, őszinte beszédjére, amit Silverstone-ban tartott Charlie Whiting emlékére” – fogalmazott Jonathan Wheatley.

„Nem olyan kemény fickó, mint Michael Schumacher, vagy Fernando Alonso, akik minden körülmények között csúcsformában tudtak teljesíteni. Sebastiannak viszont feltétlen támogatást kell élveznie, hogy ez sikerüljön. Ez a Red Bullnál megvolt, a Ferrarinál pedig valószínűleg nincs” – erősítette meg Marko véleményét a menedzser.

Ezeket a szavakat hallva az a kérdés merülhet fel, hogy vajon a Red Bullnál szívesen visszafogadnák korábbi sikerkovácsukat? Amennyiben Max Verstappen marad a csapatnál, megférne két dudás egy csárdában, Vettel érezné a feltétlen támogatást a holland társaként is?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: