DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Korábbi Ferrari-mérnök: Vettel túlértékelt

A Scuderia négyszeres világbajnoka több, mint egy éve gyenge és megbízhatatlan teljesítményt nyújt, az istálló egykori, nagy tapasztalattal bíró mérnöke szerint nem is léphet Schumacher örökébe.

Luca Baldisseri közel egy évtizeden át dolgozott az olasz istálló kötelékein belül, többek között Kimi Raikkönennel. 2015-ben távozott a Ferraritól, de ettől még szorosan figyelemmel kíséri a vörösök teljesítményét. Sebastian Vettel újabb hajmeresztő bakiját nem hagyta szó nélkül, egyértelműen azok pártján van, akik Charles Leclerc-t támogatnák első számú pilótaként.

„Szerintem Vettel egy túlértékelt versenyző, nem is léphet Schumacher örökébe. Elképesztő mennyiségű hibát vét mostanában, most már muszáj lenne újra megtalálnia önmagát. Ugyanakkor még mindig egy olyan pilóta, aki négy világbajnoki címet nyert” – mondta el Baldisseri a Pit-Talk podcastjében.

Baldisseri nem tartja igazán sokra Vettelt 


Az olasz szakember szerint ez nem jelenti azt, hogy ki kellene rúgni Vettelt a Scuderiától, ugyanakkor rá kellene jönni, hogy fiatal csapattársa erősebb és megbízhatóbb, nagyon rövid időn belül vezérpilóta válhat belőle, akinek megfelelő támogatást kell nyújtani.

„Ha Leclerc továbbra is ilyen ütemben válik éretté és valóban topversenyző lesz belőle, olyan csapattársra lesz szüksége, aki támogatja és segíti őt. Ebből a szempontból úgy vélem, Vettel olyan tapasztalattal rendelkezik, hogy ennek tökéletesen eleget tud tenni.”

Sebastian Vettel jó ideje gödörben van, nem csak az olasz média, hanem a világsajtó is össztűz alá vette az utóbbi időszakban, a Brit Nagydíj után különösen. Megkérdőjelezik, hogy miért a gyengébben muzsikáló német a Ferrari vezérpilótája, amikor Leclerc szemmel láthatóan többségében gyorsabb és megbízhatóbb nála, pedig még csak 21 éves.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: