DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kubica szponzora nem hátrál ki a Williamstől

Bár az elmúlt hetekben több helyen is felröppent a hír, miszerint a lengyel olajvállalatnál betelt a pohár és nem önti tovább a pénzt a reménytelenül gyenge Williamsbe, a cég határozottan cáfol.

Nem csináltak titkot novemberben abból, hogy Robert Kubicát azért szerződteti elsősorban a már akkor is gyengélkedő grove-i istálló, mert hatalmas mennyiségű szponzori pénzt szerez a gárdának a lengyel olajvállalat, a PKN Orlen által. Akkor még nem tudhatta senki, hogy még az utolsó helyről is képes nagyot zuhanni a Williams-Mercedes, most már a pontszerzés is reménytelenül távolinak tűnik.

Pedig tündérmesének tűnt a történet, hogy a 2011-ben, egy ralibalesetben súlyosan megsérült Robert Kubica nyolc év kihagyás után térhet ismét vissza a száguldó cirkusz mezőnyébe. Ez végül megtörtént, de a lengyel gyakorlatilag stabilan utolsó, még újonc csapattársa, George Russell is konstans legyőzi a 34 éves pilótát. A Williams azonban annyira gyenge, hogy ha a mezőny többi tagjával nem történik valami probléma, akkor a 19-20. pozícióból képtelenek elmozdulni. Ezt a sajtóhírek a Mercedes-motorral történő összeférhetőségi problémával is magyarázzák, így a német sajtó tudni véli, hogy a Williams jövőre Renault-motorokra váltana, ezzel egy időben pedig a McLaren megszerezhetné a Mercedes-erőforrást.

A lengyel főszponzor nem zárja el a pénzcsapot


A másik, a napokban szárnyra kapó pletyka szerint a PKN Orlen csak a szezon első felére fizetett a grove-iaknak, a második félévre nem kívánják átutalni az arányos pénzösszeget a feltűnő gyengélkedés miatt, így a Williams hamarosan Esteban Oconra cserélné le Kubicát. Az olajvállalat szóvivője azonban egyértelműen igyekezett cáfolni.

„Az a spekuláció, miszerint az Orlen csökkentené a támogatást a Williamsnek, hamis. A teljes szezonra kötöttük meg a szerződést a csapattal és ez szoros összefüggésben áll Robert Kubica versenyeken való részvételével. A kontraktusban tökéletesen lefektettük és részleteztük a fizetési feltételeket, valamint a csapat ezzel járó kötelezettségeit” – idézi a sport.pl oldal a vállalat szóvivőjét.

A grandprix247.com szakportál azt is megszellőztette, hogy a javulás érdekében a Williams istálló megszerezte a Formula-1 egyik legtapasztaltabb mérnökét, Pat Fryt, aki nemrég távozott hivatalosan a McLaren istállótól. Jelenleg kötelező pihenőidejét tölti, ám 2020-ban valószínűleg csatlakozik a sereghajtó csapathoz a nemrég véglegesen távozó Paddy Lowe helyére. Talán erre is gondolhatott Russell, amikor nemrég arról beszélt, hogy belátható időn belül jobbra fordulhat az istálló sorsa, mert fontos változások zajlanak a háttérben?

A francia Auto Hebdo szerint is már egyezségre jutottak a felek, de egyelőre a McLarennel kell alkudozniuk a minél rövidebb kihagyási idő eléréséért. Claire Williams egyelőre nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülést.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: