DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Verstappen büntetésével elűzték volna a Red Bullt?

A korábbi hetek eseményei miatt a közvélemény nagy része arra számított, elveszik Max Verstappen győzelmét Ausztriában. A bikák főtanácsadója szerint így kérdésessé vált volna a folytatás.

Dr. Helmut Markótól megszokhattuk már, hogy szeret időnként túlzásokba esni nyilatkozatai során. Emlékezzünk csak arra, amikor a téli teszteket követően világbajnoki esélyeket és legalább öt futamgyőzelmet jósolt az energiaitalos istálló számára az idei évben. Bár az első siker Ausztriában végül megszületett, az osztrák szakember az elmúlt hónapokban módosította elvárásait és már nem gondol egyértelműen a számos futamgyőzelemre.

Ausztriában Max Verstappen szenzációs versenyzést mutatott be a pocsék rajtot követően és sorra előzve ellenfeleit, elsőként haladt át a célvonalon. Mivel az utolsó manőver felettébb vitathatónak tűnt a szabályok ismeretében, így ekkor még nem lehetett biztosan tudni, megtarthatja-e a holland az első helyet, ez ráadásul tizenhárom év után a Honda első sikere volt.

Marko felnagyítja a történteket, vagy valóban felmerült volna a távozás gondolata?


Marko szerint a háromórás várakozási idő alatt bizony felmerültek a távolabbi jövőt érintő gondolatok a tulajdonossal, Dietrich Mateschitzcel, ha a versenybíróság másképp döntött volna. „Ha elvették volna tőlünk a győzelmet, biztosan lett volna hatása. Ugyan konkrétan nem beszéltünk arról, mit tennénk, ha ellenünk döntenek, de azt mondtuk, hogy így a Formula-1 már nem is érdekelne minket” – idézi a főtanácsadót a Motorsport-Total szaklap.

„Leginkább Max szavait használhatnánk, aki azt mondta (az eredményhirdetés előtt), hogy ha ezért büntetnek, akár otthon is maradhatnánk.” Pedig a vizsgálat ideje alatt mindenkiben felmerült, ha Sebastian Vettel győzelmét elvették Kanadában, Daniel Ricciardótól a pontjait hasonló várakozás után Franciaországban, akkor Verstappen előzését Leclerc ellen nem minősítik majd szabályosnak.

„A stewardok eleve kutyaszorítóba kerültek a korábbi hetek történései miatt, kötik őket a szabályok és sokszor kell büntetniük. Természetesen én is mérges lettem volna, de mindig azt mondogatom, hogy egészen más szabályokra lenne szükség. Először is, nem kellene ennyi dolognak a versenybírók elé kerülni, másodszor pedig jóval nagyobb mozgásteret kellene biztosítani a döntéseikben” – fogalmazott Helmut Marko.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: