DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Alonso reagált a visszatéréséről szóló pletykákra

A napokban több sajtóorgánum is felvetette, hogy Fernando Alonso a jövő évben a Mercedes, vagy a Ferrari színeiben visszatérne a Formula-1-be. A spanyol véleménye azonban nem változott.

Az olasz sajtó a Mercedes, a spanyol média pedig a Ferrari színeiben történő visszatérést látta egyre valószínűbbnek 2020-ban Fernando Alonso számára, de az érintett pilóta szavaiból sokkal inkább úgy fest, ezek az információk nem fedik a valóságot, a kétszeres világbajnok nem jön vissza a száguldó cirkuszba.

Már több, mint hét hónapja nem versenyzett a Formula-1-ben (tesztelésen is csak egyszer vállalt szerepet, még tavasszal Bahreinben két napig) és meglátása szerint ugyanazok a problémák állnak fenn a sportágban, amiért tavaly a távozás mellett döntött, nem hiányzik neki, hogy ebben a sorozatban tekerje a kormányt.

Alonso ugyanazon okokból nem vágyik vissza, amiért távozott


„Hogy hiányzik-e az F1-es versenyzés? Nem nagyon. Életem idei fejezete igazán remek volt, jobb, mint a legmerészebb álmaim. Viszont azok a dolgok, amik leginkább a távozásomat indokolták, a mai napig jelen vannak. Fontos, hogy folyamatosan harcolhassak a győzelemért, ezért is váltottam és nagyon boldog vagyok azzal, amiket azóta tettem” – válaszolt kérdésre Alonso az Instagramon.

Utolsó csapatának felemelkedése viszont nagy örömmel tölti el. „A McLaren idei teljesítménye? Szerintem nagyon is erősek. Fantasztikusak, ez is volt a terv. Az istálló erős, az is volt és mindig az is lesz. A megfelelő irányba haladnak és fejlődnek. Remélhetőleg, megszilárdítják negyedik helyüket a gyártók bajnokságában, azt is remélem, hogy még ennél is többre lesznek képesek. Az utolsó két versenyen viszont kört kapott a hatodik helyezett az elsőtől, ez egyáltalán nem jó a sportnak” – utalt az F1 egyik nagy hibájára Alonso.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: