DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamilton lesimázta a Francia Nagydíjat

A rajtnál megtartotta első helyét, majd domináns teljesítménnyel, egyre növelve előnyét húzta be Lewis Hamilton idei hatodik futamgyőzelmét. A Ferrari nem volt egy súlycsoportban a Mercedesszel.

A sima időmérő edzés után csak reménykedni lehetett, hogy valaki legalább meg tudja nehezíteni a Mercedesek diadalmenetét a Francia Nagydíjon. Az izgalmakat remélő szurkolók abban bízhattak, hogy a meleg időjárás a gumikezelés terén megkeveri kicsit a kártyákat és nem egy unalmas Mercedes 1-2-be torkollik az idei futam.

Látszatra Valtteri Bottas kapta el a legjobban a rajtot, de Lewis Hamilton is remekül jött el, a finn végül nem is próbálta komolyan támadni, hanem már a kanyar előtt besorolt csapattársa mögé és megelégedett a második pozícióval. Charles Leclerc, Max Verstappen és a kiválóan rajtoló Carlos Sainz megvívta a maga harcát, de végül nem történt nagy változás, csak a spanyolnak sikerült lerajtolnia Lando Norrist.

Sebastian Vettel gyorsan felzárkózott a McLaren brit pilótájára, de igazi előzési esélye a verseny elején nem nyílott. Hamilton a második körben kicsit megcsúszott egy bal kanyarban, de nem veszített sokat, simán maradt az élen. Vettelnek az ötödik körig kellett várnia, amíg meg tudta előzni Norrist, de még így is csak a hatodik helyre jött fel, miközben Lewis Hamilton fokozatosan növelte előnyét az élen, sorra futva a leggyorsabb köröket.

A hetedik körben Vettel Sainzot is meg tudta előzni az egyenesben, így a Leclerc-t szorosan követő Max Verstappen után eredhetett, igaz, nagyjából nyolc másodperces hátrányban járt már. Verstappen gyorsabbnak tűnt ebben a szakaszban, mint Leclerc, de komoly támadást ő sem tudott intézni. A legizgalmasabb jelenet a két Williams csatájánál volt, amikor George Russell kívülről próbálta előzni Robert Kubicát, a lengyel azonban harciasan tartotta helyét, nem engedte el a britet, aki egy pályaszéli táblát is eltalált emiatt.

Lassan, de biztosan szakadt el egymástól az első négy helyezett, Leclerc a 11. körben már közel négy másodperccel maradt el Bottas mögött, miközben Verstappen is két másodpercen kívülre engedte a Ferrari-pilótát, akinek csapattársa szintén nem tudott közelebb kerülni, nagyjából hét és fél másodperces hátránnyal követte a Red Bullt. Sergio Perez ötmásodperces büntetést kapott pályaelhagyásért.

Az első tíz helyen a verseny első felében nemigen láthattunk izgalmat, Sebastian Vettel kicsit begyújtotta a rakétákat és egy leggyorsabb körrel jelentkezett, megpróbált legalább a dobogós helyhez közelebb kerülni a borzalmasan elrontott időmérőt követően. 

A lágy keveréket egyre inkább elhasználó Gaslyt a nem túl jól rajtoló Daniel Ricciardo próbálta megelőzni a nyolcadik helyért. Ezt végül csak a kerékcserék után sikerült megtennie. A középmezőnyben történtek csak események, a két Toro Rosso például könnyedén megelőzte a szenvedő és fokozatosan visszacsúszó Kevin Magnussent. A 18. körben már tíz másodperc felett volt Charles Leclerc hátránya, legkevésbé sem volt kilátás izgalmas küzdelemre az első helyekért.

Már az első körben sejthető volt, hogy Hamiltont ma senki nem éri utol


Az elöl levők közül Max Verstappen kezdte meg elsőként a kerékcseréket, két körrel később Leclerc is követte, nem változott köztük a sorrend a pályán, miközben Vettel azt az utasítást kapta, hogy próbálja minél tovább életben tartani a közepes keveréket. Néhány kör elteltével Valtteri Bottast is hozták a bokszba, akkora előnye volt ekkor Hamiltonnak, hogy megtehették a fordított sorrendű kihozatalt.

Vettel ekkor ideiglenesen a második helyen autózott, a német és brit riválisa nem panaszkodtak az abroncsokra, de Bottas kerékcseréje miatt Hamiltont is hozni kellett a következő körben, még így is a Ferrari elé tudott visszajönni. Vettel a 24. körben elfékezte bal első kerekét, így nála sem húzták már tovább a cserét. Nemigen nyert vele, öt-hat másodperccel Verstappen mögé érkezett vissza. Időközben Hamilton közel tizenkét másodpercre növelte előnyét Bottasszal és közel tizenötre Leclerc-rel szemben, a futam felénél végképp kezdett eldőlni az első hely sorsa.

Raikkönen, Hülkenberg és Stroll húzta legtovább a kemény gumikkal a pontszerzésre esélyesek közül, ekkor a hatodik-hetedik-nyolcadik helyen futott a trió, de egyértelmű volt, hogy később vissza fognak esni. Raikkönennél a 32. körben ejtették meg a kerékcserét, a többiek csak később követték.

A két Haas visszaesése odáig fajult, hogy kizárólag a két Williams-pilótát tudták megelőzni tizenöt körrel a vége előtt. A gumikímélési különdíjat Lance Stroll nyerte, aki elképesztően hosszan életben tartotta a kemény abroncsokat, egészen a 41. körig, de így is csak a 13. pozícióba érkezhetett vissza, igaz jóval frissebb, közepes abroncsokkal.

A futam utolsó negyedébe fordulva Bottas bő tizenkét, Leclerc húsz, Verstappen huszonhat, Vettel pedig harmincöt másodperces hátrányban volt Hamiltonhoz képest, csak egy fatális hiba foszthatta meg az ötszörös világbajnokot az újabb sima sikertől, aki így is folyamatosan dobálta a leggyorsabb köröket.

Eddigre kikristályosodott, hogy a Ferrari semmivel nem gyorsabb a Red Bull-Hondánál, Vettel nem érheti utol Max Verstappent. A 47. körben jegyezhettük az első kiesőt, Romain Grosjean reménytelen helyzetből (16. hely) leparkolta a Haast. Lando Norris autója (a hidraulika meghibásodása miatt) kezdett egyre inkább lelassulni, így Daniel Ricciardo egyre közelebb került hozzá. Egy, a pályára kerülő bója miatt néhány másodperc erejéig a virtuális biztonsági autó bevetésére is szükség volt. Lando Norrist az utolsóelőtti körre teljesen utolérte Daniel Ricciardo és keményen támadni kezdte.

Hamilton idén nyolcból hatot nyert, hatalmas előnnyel vezet

Vettel ekkor hajtott a bokszba friss lágy gumikért, hogy harcba induljon az extra egy pontért, pozícióvesztés nélkül. Norrist többen is megelőzték az utolsó körben, egészen a tizedik pozícióig zuhant hátra. Lewis Hamilton megmutatta a mezőnynek, mennyi tartalék van az autójában, az utolsó körben futotta meg a verseny leggyorsabb körét, ám Vettel (24 ezreddel) végül elvette tőle a befutónál az extra egy pontot.

Rendkívül unalmas versenyen, felettébb simán diadalmaskodott Lewis Hamilton Valtteri Bottas és Charles Leclerc előtt. Szinte semmilyen izgalmat nem tartogatott a verseny az utolsó néhány perc kivételével, amikor Lando Norrist hárman is megelőzték, bár Daniel Ricciardo a manőver közben elhagyta a pályát, így könnyen lehet, hogy nem tarthatja meg hetedik helyét.

Robert Kubica idén először legyőzte csapattársát, George Russellt, kár, hogy ez is csak a 18. helyet jelenti számára. Lewis Hamilton hatodszor, a Mercedes pedig nyolcból nyolcadszor győzött idén, egyelőre lehetetlen megállítani az Ezüst Nyilakat és Lewis Hamiltont is.

 

A Francia Nagydíj végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő/Hátrány Kör
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:24:31.198 53
2 Valtteri Bottas Mercedes 18.056 53
3 Charles Leclerc Ferrari 18.985 53
4 Max Verstappen Red Bull-Honda 34.905 53
5 Sebastian Vettel Ferrari 1:02.796 53
6 Carlos Sainz  McLaren-Renault 1:35.462 53
7 Daniel Ricciardo Renault 1 kör 52
8 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1 kör 52
9 Nico Hülkenberg Renault 1 kör 52
10 Lando Norris McLaren-Renault 1 kör 52
11 Pierre Gasly Red Bull-Honda 1 kör 52
12 Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1 kör 52
13 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1 kör 52
14 Daniil Kvyat Toro Rosso-Honda 1 kör 52
15 Alexander Albon Toro Rosso-Honda 1 kör 52
16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1 kör 52
17 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1 kör 52
18 Robert Kubica Williams-Mercedes 2 kör 51
19 George Russell Williams-Mercedes 2 kör 51
- Romain Grosjean Haas-Ferrari - 44
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: