DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Strollt Schumacher versenyzése fogta meg

Nem az első és valószínűleg nem is az utolsó pilóta a Formula-1-ben Lance Stroll, akire a hétszeres világbajnok versenyzése volt a legnagyobb hatással kiskorában. Azóta évek óta a mezőny tagja.

Lance Stroll már harmadik idényét tapossa a száguldó cirkuszban és még mindig csak húszéves. Teljesítményére némileg árnyékot vet, hogy már az első perctől (a körülmények ismeretében) ráaggatták a „fizetős pilóta” jelzőt, mivel egyértelműen azért kaphatott versenyzői ülést két és fél évvel ezelőtt a Williams istállónál, mert édesapja óriási mennyiségű pénzzel támogatta ezt.

Pályafutása elején valóban csak esett-kelt, a tesztelésen, az edzéseken és a versenyeken is rendre összetörte az autót és tempóban is látványosan elmaradt tapasztalt csapattársa, Felipe Massa mögött. Utána azonban változott a helyzet, gyűjtögetni kezdte a pontokat, Bakuban pedig dobogóra is került.

A tavalyi év felejtősre sikeredett, de ezt leginkább a rettentően gyenge Williamsnek köszönhette, mindössze kétszer sikerült pontot szereznie – ezzel is jobban teljesítve, mint újonc orosz társa, Szergej Szirotkin. Idén átnyergelt az édesapja (és konzorciuma) által tavaly felvásárolt Force Indiából kinőtt, immáron Racing Point néven futó istállóhoz.

Stroll még láthatta Schumachert győzni Montrealban


Most a hazai nagydíjára készül, ahol élete korábbi szakaszában Michael Schumachert is látta versenyezni, aki komoly hatással volt rá. „Semmi sem hasonlítható egy pilóta hazai futamához. Montrealban születtem, itt is nőttem fel, ezért ez mindig nagyon különleges hét számomra, amikor itt járunk” – nyilatkozta Lance Stroll.

„Gyerekkoromban a Kanadai Nagydíjra mindig kilátogattunk édesapámmal. Emlékszem, öt-hat éves lehettem, amikor Michael Schumacher győzött. Ő volt számomra az igazi hős. Az F1 óriási esemény Montrealban. Egész héten érezhető az izgalom és a pezsgés a városban, teljesen feltölt ez a légkör. A kanadaiak szeretik a Formula-1-et, a verseny már a város egyik fontos hagyományává vált.”

„Olyan a hétvége, mintha egy fesztiválon lennénk, közben óriási támogatást kapok a rajongóktól. Amikor látom a kanadai zászlókat szerte a tribünökön és tudom, hogy a közönség mögöttem áll, egészen különleges érzés tölt el” – fogalmazott Stroll, aki idén eddig teljesítményben eléggé elmarad rutinos csapattársa, Sergio Perez mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: