DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Wolff: Logikus, hogy Hamilton a Ferrarihoz menne

A Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy a Lewis Hamiltonnal zajlott tárgyalások során felmerült a Ferrari, ahova a brit ugyanolyan szívesen menne, mint bármely más pilóta a Formula-1-ben.

2013 óta a gyári Mercedes istálló és Lewis Hamilton neve összeforrt egymással, az utóbbi években pedig folyamatosan a siker egyik záloga a kitűnő versenyautó-kitűnő pilóta párosa. Zsinórban öt világbajnoki címet szerzett 2014 óta a német gyártó, ebből négyet a brit zsebelt be és az idei év is egyelőre hatalmas Mercedes-dominanciával zajlik.

Lewis Hamilton tavaly hosszabbította meg újabb két évre szerződését az Ezüst Nyilakkal, időközben pedig ötszörös világbajnokká vált. A bivalyerős géppel jó esélye van arra, hogy idén a hatodikat is begyűjti, ebben egyelőre ugyanis csak csapattársa, Valtteri Bottas okoz számára némi nehézséget.

Toto Wolff elismerte, hogy a tárgyalások során már szóba került, hogy Hamilton a Ferrarihoz menne, mivel szinte mindenkinek az az álma, hogy a vörös autóval legyen világbajnok. Jelenlegi csapata természetesen mindent megtesz, hogy náluk maradjon a brit ász, de nem történne tragédia, ha jövőre mégis távozna, mivel szerintük logikus, hogy minden pilótának a Scuderia a csúcs.

Igaz, jelenlegi gyenge teljesítményével a Ferrari nem éppen vonzó opció egy sokszoros világbajnoknak, tavaly sokkal inkább rendelkeztek a vörösök olyan autóval, amivel akár a végső győzelmet is el lehetett volna érni.

Talán éppen az alulteljesítő Vettel helyére menne Hamilton a Ferrarihoz?


„A helyzet egyszerű, tudomásul kell venni, hogy valószínűleg minden versenyző fejében ott van, hogy egyszer a Ferrarinál vezethessen. A Formula-1 legikonikusabb, hatalmas történelmi múlttal rendelkező csapata és én teljes mértékben tiszteletben tartom, ha egy pilótának az a vágya, hogy a Ferrarinál kössön ki” – magyarázta Toto Wolff.

„A csapaton belül és Lewisszal is beszélgettünk erről és egyetértettünk, hogy ez is egy tervezet. Lezajlottak a tárgyalások, megállapodtunk az utolsó szerződéshosszabbításban, de nyitottan kell gondolkodni. Meg kell érteni, ha a versenyzők keresik a meglevő lehetőségeket arra, hogy új kihívást találjanak és új célokat tűzzenek ki maguk elé.”

A csapatfőnök viszont szeretné megtartani az ötszörös világbajnokot. „Úgy gondolom, olyan autóval szolgáltunk neki ismét, amivel elérheti céljait. Ha továbbra is ilyen teljesítményt leszünk képesek nyújtani, egyszerűen nem lesz oka arra, hogy elhagyjon minket, mi mindannyian nagyon szeretnénk, ha maradna. Ha pedig egy nap mégis elválnak útjaink, igyekszünk pozitívak és sikeresek maradni egy más formációban, úgyhogy nem történne semmi dráma” – ismerte el Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: