DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel: Az új Ferrari nagyon jó lesz

Sebastian Vettel egyértelműen úgy gondolja, fejlesztett erőforrással ellátott Ferrarija nagyon versenyképes lesz a hétvégén. Azt azonban a német is elismerte, hogy nincs varázspálcájuk.

Már a hét közepén úgy nyilatkozott a négyszeres világbajnok, hogy Barcelonában nagyon szeretne végre nyerni, lezárni ezzel jó ideje tartó gyenge sorozatát. Azóta azt is megtudhattuk, hogy a tervezettnél korábban, már ezen a hétvégén bevetik az olaszok vadonatúj fejlesztésű motorjukat, amivel még jobb esélyeik lehetnek a győzelemre.

Ebben a szezonban ugyanis eddig csak négy kettős győzelmet láthattunk a Mercedestől, bár ennek ellenére sem tűnik úgy, hogy akár a Scuderia, akár a Red Bull esélytelen lenne a sikerre. Vettel a sajtótájékoztatón igen magabiztosan ecsetelte az erőviszonyokat.

„Jó formában vagyunk, egyértelműen bízunk az itt bevetendő új alkatrészekben. Tudjuk, hogy erős autóval rendelkezünk, a csapatszellem pedig talán még erősebb is, mint tavaly. Érdekes lesz ez a hétvége, nemrég ugyanis igazán remekül ment az autó a szezon előtti teszteken” – nyilatkozta Sebastian Vettel.

Vettel úgy érzi, a fejlesztésekkel igazán versenyképesek lesznek


„Utána elutaztunk Ausztráliába és egyáltalán nem ezt éreztük az SF90-essel, az első négy versenyen meglehetősen ingadozó produkciót nyújtottunk. Voltak olyan szakaszok, ahol kifejezetten jól ment az autó, máskor viszont egyáltalán nem.”

„Ezért is lesz érdekes megfigyelni, hogy ezen a hétvégén hogy viselkedik majd. Emlékszem, milyen volt a tesztelésen, a következő napokban lesz összehasonlítási alapom ehhez. De biztos vagyok benne, hogy újra felérünk arra a szintre és igazán versenyképesek leszünk.”

„Őszintén szólva, azért mindent nem tudhatunk, nem találtuk meg a varázskövet. A versenyautó folyamatos fejlesztésében bízunk, már Bakuban is kipróbáltunk néhány frissítést, ide pedig újabbakat hoztunk, mindenképpen azt akarjuk, hogy a Ferrari gyorsabb legyen. Részleteiben szeretnénk sokkal jobban megismerni az autót. Eddig le voltunk maradva egy kicsit, de a csomag összességében biztató. Tudjuk, hogy erős géppel rendelkezünk, csak egyelőre nem sikerült megfelelően összeillesztenünk minden mozaikot” – mutatott rá Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: