DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Három tized a hetedik és a tizennyolcadik között

Rendkívül szoros a középmezőnyben a csata, még a tavalyinál is élesebb a küzdelem. A legapróbb fejlesztéseknek is döntő kihatásuk lehet a végeredmény szempontjából a Racing Pointnak is.

Ha a tabellára nézünk, akkor is jól láthatjuk, mennyire jó kis harc zajlik az úgynevezett „B-ligában”, ugyanis az előző évekhez hasonlóan a három topcsapat ismét hatalmas előnnyel rendelkezik az üldözőkkel szemben. Az idény legnagyobb vesztese a Williams, amely már tavaly is a középmezőny legvégén foglalt helyet, általában a pontszerzés is túl nagy falatnak bizonyult, 2019-ben azonban teljesen egyértelműen sereghajtókká váltak.

Az egyéni pontversenyben is szoros az állás (a hatodik helyen Sergio Perez, Pierre Gasly és Kimi Raikkönen holtversenyben, 13 ponttal tanyáznak, de még Lando Norris lemaradása is csak egyetlen egység), de a konstruktőrök között is versenyről versenyre változik a helyzet. Baku után a McLaren-Renault lépett fel a negyedik helyre, a Racing Point szorosan mögötte, de lőtávolban az Alfa Romeo és a Renault is. Az idénynyitó után még a legjobb középcsapatnak tűnt a Haas, de már csak nyolcadik, mert az elmúlt három hétvégén pont nélkül maradt.

A különbségek nagyon aprók, ezért a Formula-1 idei legjobb csatáit is jó eséllyel itt láthatjuk majd és nem az élmezőnyben. A Racing Pointnak nagyon jól jött a bakui kettős pontszerzés, összesen tíz pontot kasszírozott Lawrence Stroll istállója, többek között amiatt, hogy Sergio Perez képes volt a középmezőnyt legyőzni Azerbajdzsánban.

A McLaren pillanatnyi előnyt szerzett, a Racing Point viszont egyre erősebben fog fejleszteni


„Amennyire tudom, az elmúlt néhány versenyen a hetedik és a tizennyolcadik helyezett között nagyjából három tizedmásodperc döntött, ezért sosem lehet igazán megmondani, pontosan hol vagyunk az erősorrendben” – nyilatkozta Sergio Perez, aki Bakuban mindig jól ment.

„Jelenleg ez a helyzet, ez azt is jelenti, hogy sokkal szorosabb csatákat kell vívnunk a középmezőnyben. Még jócskán fejleszteni kell a versenyautónkat, amit remélhetőleg Barcelonában már el is kezdünk, aztán meglátjuk, hogyan alakul az évad további része. Óriási fejlesztési harc lesz idén” – mutatott rá a rutinos mexikói pilóta.

„Emlékezzünk, tavaly elég későn rendeződött a helyzetünk, így kicsit le vagyunk maradva a tervhez képest, de igyekszünk felzárkózni. Hamarosan meglátjuk, mire megyünk az új fejlesztéseinkkel. Elméletileg, ha minden jól megy, jócskán előre kéne lépnünk, de szerintem mindenki mással nagyjából egy csónakban evezünk, minden relatív. Nemsokára meglátjuk, hol is állunk” – tekintett előre Perez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: