DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Binotto: Nem ilyen nagy a különbség

A Ferrari csapatfőnöke szerint sokkal rosszabbul néz ki a helyzet, mint amilyen valójában. Négyből nulla a mérleg, de közel sem akkora a különbség, mint látszik és vissza akarnak vágni.

A téli tesztek után egyértelműen a Scuderiát tartották fő esélyesnek az idei világbajnoki címre, ehhez képest négy futam után még mindig nincs meg az első győzelem, ráadásul mind a négyszer a legnagyobb rivális Mercedes diadalmaskodott és hatalmas előnyt épített ki az összetett pontversenyben mind az egyéni, mint a konstruktőri versengésben. Sebastian Vettel nemrég elismerte, már nem ők a fő esélyesek, hanem az Ezüst Nyilak.

Bár az edzéseken többször is sikerült villantani, az igazán fontos pillanatokban nem elég gyorsak a vörös autók (ez alól csak Bahrein volt kivétel), így három dobogós helyezésen kívül egy pole-pozíciót és két leggyorsabb kört jegyezhetnek idén. Az 1996-os világbajnok érdekesen fogalmazta meg az olaszok tempóját. „Nagyon jók abban, hogy bizonyítsák, megvan a sebességük akkor, amikor nem igazán számít” – mondta el Damon Hill a Sky Sports televízió adásában.

A Ferrari csapatfőnöke kevésbé borúlátó, szerinte az autóban megvan a kellő potenciál


A csapatfőnök nem annyira borúlátó. „Nyilvánvaló a helyzet, négy verseny után még nincs győzelmünk, a Mercedesnek pedig már négy, nem kétséges, hogy nagyon erősek. Egészen biztos, hogy valamivel erősebb az autójuk, mint a miénk, de a tempókülönbség közel sincs akkora, mint amit a pontverseny és az eddigi eredmények tükröznek” – nyilatkozta Mattia Binotto.

Bahreinben egyértelmű győzelemtől estek el egy technikai hiba miatt, Azerbajdzsánban is megvolt a komoly esély Charles Leclerc csattanásáig. „Szombaton Charles-ban megvolt a potenciál a pole-pozícióra, az autó elég gyors volt hozzá. A másnapi versenyen is ugyan kevéssel elmaradtunk a Mercedestől, de azért nem végeztünk húsz másodperccel mögöttük.”

Az időmérő edzéseket kellene elsősorban összeraknia a Ferrarinak, mert az elmúlt versenyeken is újra azt láthattuk, hogy aki helyzeti előnybe kerül és az élre áll, azt nagyon nehéz megelőzni a későbbiekben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: