DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Verstappennek egy nagy gondja van eddig idén

Max Verstappen összességében elégedett a Honda-motorral, amit jóval erősebbnek tart, mint tavalyi erőforrását. Azonban a rajtoknál még nem sikerült igazán hatékony beállítást találniuk.

A Red Bull holland pilótája általában jól szokott eljönni a futamok rajtjainál, idén azonban ez még egyszer sem sikerült igazán remekül. Az eddigi elemzések alapján az erőforrásnál nem találtak eddig olyan beállítást, ami igazán hatékonyan segítené őt a piros lámpák kialvásának pillanatában.

A hírek szerint a Honda komoly frissítésre készül Azerbajdzsánban, az extra húsz lóerő pedig talán ebben is segítheti a fiatal holland pilótát. Alapvetően nem csalódott a szezon eddigi eredményeivel, Kínában ismét legyőzte az egyik Ferrarit (amihez azért erősen hozzájárult a Scuderia kissé érthetetlen taktikája Charles Leclerc-nél).

Verstappen szerint a Hondával egyelőre nem tud jó rajtokat venni


„Ha a pontokat nézzük, ismét remek eredményt szállítottunk az elmúlt hétvégén, bár a verseny során nem történt túl sok akció. Nem mondom, hogy frusztrált lennék, de ebben a pillanatban kissé még le vagyunk maradva a versenytempó tekintetében, mindig megpróbáljuk a lehető legtöbb pontot begyűjteni” – nyilatkozta Verstappen a Ziggo Sportnak.

„Hosszú szezon áll még előttünk és reméljük, hamarosan eljön a pont, amikor az igazán nagy fejlesztések megérkeznek és még inkább felzárkózunk az élen állókra. A Honda-motornak, úgy érzem, a rajtolási módban kell még fejlődnie. Idén még egyszer sem sikerült igazán kilőnöm a startnál, még keressük a legjobb beállítást az erőforrásnál” – mutatott rá a holland.

„A közeljövőbeli kilátásaink? Bakuban új alkatrészek és új motor is érkezik. De hogy pontosan mire leszünk képesek, ezt nem tudom még ebben a pillanatban megbecsülni. Az elmúlt hétvégén a Mercedes, előtte pedig a Ferrari volt nagyon gyors, így számunkra is nagy kérdőjel, hol állunk” – tette hozzá Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: