Steward
Héjas Szilárd
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 18. vasárnap
F1

Brundle: Fogadjuk el, hogy újra a Mercedes dominál

Három versenyhétvégét követően három Mercedes kettős győzelem 2019-ben. Az egykori Formula-1-es pilóta szerint bele kell törődnünk, hogy nem mostanában ér véget az istálló dominanciája.

2018 után ismét ugyanabba a csapdába esett a Formula-1 mezőnye és szakértői gárdája idén is. A téli teszteken folyamatosan altató és a középcsapatok között megbújó Mercedes eleinte nem fedte fel valódi tudását, nem ment rá az igazán gyors körökre. Akik azonban elbízták magukat, hogy idén a Ferrari (és a Red Bull) jobbak lesznek, mint a bajnoki címvédő istálló, azokat komoly arcul csapásként érte a valóság.

A barcelonai tesztelést követően Lewis Hamilton is szemrebbenés nélkül nyilatkozta, hogy a Ferrari fél másodperces előnnyel rendelkezik mindenki mással szemben, de a Red Bull főtanácsadója, Dr. Helmut Marko is egyértelműen a Mercedes elé helyezte saját csapatát az erősorrendben.

A Mercedesek a Ferrarik és a Red Bullok előtt, nem ritka kép idén

Ezzel szemben a Ferrari valóban a Red Bull-lal kénytelen csatázni, csak éppen nem az első helyért, hanem csak az Ezüst Nyilak mögött. Martin Brundle szerint nem is mostanában lesz ebben változás. „Hamarosan be kellene fejeznünk azt, hogy arról beszéljünk, hogy a Ferrari így, meg a Ferrari úgy és mennyire bámulatos erővel rendelkeznek… mivel nem képesek jól teljesíteni” – nyilatkozta a Sky Sports szakértője.

„El kell fogadnunk, hogy a Mercedes ismét elkezdte dominálni a sportágat. Emlékezzünk arra, hogy a Ferrari képes lett volna és nyernie is kellett volna Bahreinben, a nyers tényeket elnézve azonban arra jutunk, hogy a Mercedes kényelmesen vezeti mindkét bajnokságot azzal, hogy zsinórban három kettős győzelmet aratott.”

„Úgy vélem, a Ferrariban valóban elképesztő erő van, de képtelenek jól használni. Nem tudom, hogy tényleg gond van-e a hűtéssel és a megbízhatósággal, de úgy tűnik, csak néha tudnak rákapcsolni. Időnként meglátjuk a végsebességüket és azt gondoljuk, húha, ez elképesztő, de ezek szerint tartósan nem tudják hozni ezt a tempót” – mutatott rá Brundle. Esetleg a Red Bullnak lehet esélye az új Honda-motorral, amint az aerodinamikai hibákon felülkerekednek?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?