DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Raikkönen a hatodik helyre várja az Alfát

Ahogy mindenki más, úgy Kimi Raikkönen is szeretne az F1-ben győzelemért harcolni, ám az Alfa Romeóval ez egyelőre nem lehetséges, ezért év végére a hatodik helyre várja új csapatát.

Évek óta a visszavonulását várják, ám Kimi Raikkönen versenyzési kedve még negyvenhez közelítve sem csökken. Új csapatával, az Alfa Romeóval az idei év végén a hatodik helyre ugrana előre a konstruktőri tabellán úgy, hogy a svájci gárda elődje, a Sauber két éve még az utolsó helyen végzett.

 raikkonen-action-bahrein-2019

Ez a kép szinte tökéletesen tükrözi a középmezőny jelenlegi helyzetét, a konstruktőri tabellán az Alfa Romeo a McLarent, a Renault és a Haast is maga mögé utasította


„Olyan jól akarok teljesíteni, amennyire csak lehetséges. Tudjuk, hogy mekkorák a legnagyobb csapatok, de mi is jó szakemberekkel és jó autó építésére alkalmas eszközökkel rendelkezünk. Természetesen szeretném segíteni a csapatot a fejlődésben. Hogy meddig jutunk? Azt se én, se más nem tudja. Idővel majd meglátjuk, hogy mit sikerül összehozni” – nyilatkozta a finn, aki szerint idén akkor fészkelhetik be magukat a középmezőny sűrűjébe, ha mindent tökéletesen hajtanak végre.

„Élvezem a versenyzést, nyilván futamokat is szeretnénk nyerni és vb-címekért harcolni, de nagyjából tudjuk, hogy mit várhatunk el magunktól. Hogy elégedettek vagyunk-e? Leszünk-e valaha elégedettek? Nem tudom. Vannak realista céljaink: ha a legutolsó részletig mindent tökéletesen eltalálunk, akkor hatodikak biztosan lehetünk.”

A finn munkakörnyezete egyetlen tél alatt jelentősen megváltozott, a Ferrari médiafelhajtásban és politikában erős légköréből egy „csendes” svájci székhelyű csapathoz került. A körülmények több szempontból is pozitívabb irányt vettek számára. 

„Most sokkal könnyebb eljutnom a gyárba, számomra valószínűleg ez a legnagyobb változás. Talán még az, hogy kevesebb a PR-kötelezettségem, de még korai erről beszélni, nem tudom, hosszú távon hogyan alakulnak ezek. Ha a teljes képet nézzük, a hétvégi munka mennyisége semennyit sem változott” – idézte Raikkönent a crash.net.

A finn jelenleg tíz ponttal az előkelő hatodik helyen áll, miközben csapata a negyediket birtokolja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: