DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hakkinen: A McLaren a legjobb úton jár

Bár a megbízhatóság még nem a legtökéletesebb, Mika Hakkinen úgy érzi, egykori munkaadója az elmúlt évek szenvedése után végre jó útra lépett, leginkább a csapatvezetésnek köszönhetően.

A 2018-as év második felében a McLaren-Renault annyira gyengén teljesített, hogy igen gyakran már az időmérő edzések első harmadában véget is ért számukra a szombati körözés és a versenytempó tekintetében is hatalmas volt a lemaradás, egyre többször vált megoldhatatlan feladattá a pontszerzés is.

A három, Renault-motort használó istálló közül messze a leglassabbnak számított a wokingi gárda, idén azonban jobban sikerült a rajt és a távolabbi kilátások is kedvezőek. Egyelőre vegyes érzések uralkodhatnak az újjászervezett McLarennél, mivel Carlos Sainz mindkét futamon kiállni kényszerült technikai hibával, ugyanakkor a tempó egyértelműen nagyot javult tavalyhoz képes.

A McLaren tempója nagyot ugrott tavalyhoz képest


Dr. Helmut Marko a téli tesztek után azt jósolta, hogy a két leggyengébb láncszem a Williams és a McLaren lesz idén. A Williams tekintetében igaza lett, a McLaren azonban rácáfolt a negatív várakozásra. Ausztráliában Lando Norris bejutott a Q3-ba és csak a rossz stratégia miatt bukott el egy stabil pontszerző helyet. Bahreinben már mindkét autó bejutott az időmérő harmadik szakaszába, a fiatal brit pedig ezt nyolc értékes pontra is váltotta a versenyen. Sainz a verseny elején ütközött Verstappennel, de később egyébként is elromlott az autója.

Mika Hakkinen szerint nem csak a versenyautó (az MCL34) fejlődött ilyen remekül, hanem az istálló szervezettsége és morálja is. „Mindenki különösen motivált, a McLaren csapatvezetése kiemelkedően remek. Jó látni ezeket a nagyszerű embereket, hogy fáradhatatlanul dolgoznak és pontosan tudják, mi az irány” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok finn a Sky televíziónak.

„A lényeg és mindennek alapja a dolgozók motivációja és ez itt megvan. Ráadásul két fiatal pilótával rendelkeznek, akik egymást is egyre jobb teljesítmény elérésére ösztönzik, ez szintén nagy pozitívum” – emelte ki Hakkinen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: