Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. október 24. csütörtök
F1

2021-ről beszéltek, 2020-ról döntöttek a csapatok

Pozitív fogadtatásra talált az FIA és Liberty londoni prezentációja, de szavazásra továbbra sem került sor, csupán kisebb jövő évi változásokról. Ugyanakkor több kép kiszivárgott a koncepció jelenlegi formájáról.

Kedden Londonban, a Liberty Media főhadiszállásán ült össze a Formula-1-es Stratégiai Csoport és F1 Bizottság. A találkozó, amelynek középpontjában a 2021-es változások álltak, zárt ajtók mögött zajlott, a racefans.net újságírója azonban több információ birtokába jutott. Dieter Rencken értesülése szerint az FIA és a Liberty Media két közös prezentációt tartott, egyet a tíz csapatfőnök részére, egyet pedig tágabb közönségnek, melybe az istállók képviselőin kívül a promóterek és fontos partnerek is beletartoztak.

A prezentációk a 2020 utáni előírásokkal – sportszakmai, technikai és motor –, új szabálykeretrendszerrel, egyenlőbb bevételelosztással és költségszabályozással foglalkozott. Ezek célja a független csapatok esélyeinek javítása és új érkezők bátorítása, hogy csatlakozzanak.

A német Auto Motor und Sport birtokába jutott három CFD-kép, amely a 2021-es koncepció jelenlegi állapotát tükrözi. Az újság grafikusai Ferrari-köntösbe bújtatták a versenygépet, hogy emészthetőbb legyen a közönség számára. 

A RaceFans forrásai szerint a prezentációk pozitív fogadtatásra találtak. A lap úgy értesült, a tervekben több finomítás történt azzal a szándékkal, hogy a kiszállás lehetőségét emlegető Ferrari és Mercedes igényei érvényesüljenek. A találkozó célja a tájékoztatás volt, így szavazásra nem került sor. A 2021-es szabályokat 18 hónappal bevezetésük előtt kell véglegesíteni, azaz idén június 30-ig, ameddig számos találkozó van még napirenden.

Ugyanakkor a jelenlevő csapatok megszavaztak néhány kisebb szabálymódosítást 2020-ra. A lap szerint ezek között szerepelnek az olajégetést, üzemanyagátfolyást, fékcsatornákat és első szárnyakat illető részletek. A szabálymódosításhoz a Motorsport Világtanács jóváhagyása szükséges.

Az F1 hivatalos oldalán is megjelent egy rövidhír, amely kedvező színben tüntette fel a keddi eseményeket. „Mindössze két éven belül az F1 szándéka, hogy új fejezetet nyisson illusztris történetében új szabályokkal, irányítással, bevétel-elosztási stratégiával és költségszabályozással. Kedden Londonban a bajnokság egy lépéssel közelebb került, hogy ez 2021-től megtörténhessen.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?