DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Alonso: Az F1 mindig hiányozni fog

Fernando Alonso egy Rubens Barrichellóval történt beszélgetés során mondta el azt, hogy a Formula-1 mindig is hiányozni fog számára. Ha adódna egy esély jó autóba ülni, nem tudna nemet mondani.

Alonso 2018-ban Stoffel Vandoorne csapattársaként versenyzett a McLaren színeiben, de a Renault erőforrásaira történő átállás sem hozta meg a várt áttörést, a spanyol pedig belefásult a sikertelenségbe, így tavaly év végén búcsút intett a Formula-1-nek.

Noha egyelőre még talán nem örökre, Alonso ugyanis résnyire már a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon is nyitva hagyta az ajtót, most pedig egy Rubens Barrichellóval lefolytatott társalgás közben ejtette el a spanyol, hogy az F1 mindig is a legfontosabb lesz számára.

Alonso számára az F1 mindig F1 marad


„A Formula-1 mindig is hiányozni fog számomra, hiszen ezek a leggyorsabb autók az egész bolygón. Ha adódik egy lehetőség, hogy egy élcsapathoz igazoljunk, ezzel megkapva a győzelem esélyét, nem tudnánk nemet mondani, mivel az F1 az mindig is F1 marad” – írja a GPBlog.

Alonso viszont elkötelezett azt illetően, hogy jelenleg elsődleges célja a tripla korona utolsó láncszemének begyűjtése: „Indianapolis a legfontosabb idén. Végigcsinálom még a hátralévő WEC-versenyeket is, Le Mans-t még egyszer, de már most Indianapolis körül forognak a gondolataim, szeretném megnyerni azt a versenyt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: