DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A kis Schumachert már idén az F1-be várják

Bő egy évtizeden át szorosan együtt dolgozott Michael Schumacherrel, most tehetséges fiát vette górcső alá a Ferrari egykori, tesztelésért felelős főnöke. Úgy véli, már idén láthatjuk szabadedzéseken.

Éppen a napokban jelentették be hivatalosan is a felek, amit már korábban hetek óta pletykaszinten hallhattunk, hogy Mick Schumacher csatlakozott a Ferrari juniorprogramjához az idei évtől. A hétszeres világbajnok fia az európai F3 megnyerése után idén a Formula-2-ben igyekszik bizonyítani tehetségét.

Közben azonban építgeti távolabbi jövőjét is, ezért választotta a Scuderia projektjét, amely csapathoz már születése óta szorosan kötődik. A bejelentés óta felerősödtek azok a spekulációk, hogy Mick Schumacher egyrészt a Ferrari F1-es (évközi) tesztelésein a vörösök színeiben gurulhatna pályára, valamint, hogy a Haas vagy az Alfa Romeo-Sauber autójával néhány szabadedzésen is megmérethetné magát már idén.

Mazzola Michael Schumacherrel tesztelés közben


Ugyanezen a véleményen van Luigi Mazzola, aki 1995 és 2006 között dolgozott a Scuderiánál. A tesztgárda főnökeként rendkívül fontos szerepet vállalt abban, hogy 2000 és 2004 között az istálló zsinórban öt világbajnoki címet szerezzen Michael Schumacherrel. Akkoriban még jóval többet tesztelhettek a csapatok, így az olasz szakember és a hétszeres bajnok között szoros kapcsolat alakult ki.

„Nagyon szép történet alakul eddig. Mick többször is tanúbizonyságot adott türelméről, bőven rászolgált, hogy felvegyék a Ferrari utánpótlás-programjába. Elégedettséggel tölt el, hogy meglépte ezt a Scuderia és elhappolták a Mercedes orra elől. Úgy sejtem, ha valakit Schumachernek hívnak, akkor a megfelelő elbánást kapja” – idézi Mazzolát a Speedweek.com szakoldal.

„A juniorszériákban is hatalmas szerepet játszik a pénz, de azért pénzért nem vehetjük meg a világot. Micknek nyernie kellett és győzött is. Aki ilyen sokszor nyer a Formula-3-ban, akár azonnal be is kerülhetett volna a száguldó cirkuszba, ő azonban a Formula-2-t választotta még. Ez a fiatal pilótáknál egyáltalán nem magától értetődő. Az akadémia azonban remek lehetőség lesz ahhoz, hogy Mick már 2019-ben Formula-1-es szabadedzéseken vehessen részt” – tette hozzá Mazzola.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: