DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Chandhok: A pályán dőljenek el a csaták

Az egykori Formula-1-es versenyző szerint a jelenlegi büntetési rendszer alapjaiban elhibázott a sportágban. Nincsenek természetes akadályok, a versenybírók döntenek arról, ki érdemel büntetést.

A korábban a száguldó cirkuszban is megforduló Karun Chandhok egyáltalán nem ért egyet a jelenlegi szankcionális rendszerrel, valamint azzal, hogy a pályák kialakítása lehetővé teszi, hogy bárki probléma nélkül visszatérjen az aszfaltcsíkra egy hiba vagy egy koccanás után úgy, hogy szinte időt sem veszít. Ez régebben nem így volt.

„Nézzük meg a suzukai esetet, amikor Sebastian (Vettel) és Max (Verstappen) összeütköztek. Max nagyjából fél másodpercet veszített a Spoon kanyarban, majd gond nélkül visszajött, ez egyáltalán nincs így rendben” – idézi a korábbi F1-es versenyzőt a gpblog.com szakportál.

Következetlen a büntetési rendszer a fehér vonal átlépésénél is


„Amikor a pilóták elhagyják a pályát, mindenképpen bűnhődniük kellene, de a büntetés legyen természetes. Azt szeretném, ha a versenyek a pályán dőlnének el és nem a versenybíróságnál. Olyat szituációt sem szeretnék látni, mint ami (egy évvel korábban) Austinban történt Max és Kimi (Raikkönen) között. A versenyt leintették, a stewardok tárgyaltak, valaki befutott harmadikként, majd egy teljesen másik manus lépett a dobogóra.”

„Ez így zavaros és komplikált, a versenybíróknak nem kéne ilyen mértékben belefolyniuk. A pályán dőljön el a küzdelem, azt hiszem, erről kellene szólnia a versenyzésnek. Jelenleg minden ellentmondásos és következetlen. Bárki láthatja a tévében, hogy például a kilences kanyarban mindenki messze átlépheti a fehér vonalat gond nélkül, ugyanakkor, ha a tizenkilences kanyarnál teszik ugyanezt, elveszik a köridejüket. Akkor hogy működik ez? Hogy lehet az, hogy az egyik kanyarnál rendben van a szabálytalanság, a másiknál pedig nem?” – értetlenkedik Chandhok.

Tény, hogy nem éppen ritka, hogy jóval a leintés után változik egy verseny végeredménye, akár több helyen is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: