Steward
Gobodics Tamás
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 2. csütörtök
F1

A Mercedes visszaesett 2018-ban

Érdekes összehasonlítás, de hiába nyerte meg az egyéni és a gyártói világbajnoki címet is a Mercedes, szinte minden mutatóban visszaesett a tavalyi évhez képest. Jöhet az őrségváltás?

A 2017-es szezonnal összehasonlítva egyetlen egy téren mutatott be javulást a világbajnoki címvédő istálló, ami a statisztikákat illeti. Ez pedig Lewis Hamilton egyéni világbajnoki címének besöprése, ezúttal nagyobb pontelőnnyel sikerült bezsebelnie (saját maga ötödik) elsőségét, mint tavaly, igaz, ehhez kellett Sebastian Vettel és a Ferrari szép számmal elkövetett hibája is.

Ez a siker viszont sokkal inkább múlott Lewis Hamilton zsenialitásán, mint az Ezüst Nyilak dominanciáján. A Német Nagydíj időmérő edzése után valós esély mutatkozott arra, hogy idén Sebastian Vettel vezetésével elkapják az évek óta domináló Mercedest. Különböző okokból kifolyólag végül nem így történt, a bajnoki győzelem ismét Lewis Hamilton és a rivális istálló zsebébe vándorolt.

Nem lehet azonban maradéktalanul büszke idei teljesítményére a zsinórban ötödik elsőségét begyűjtő istálló. A tavalyi évhez képest eggyel több futamot rendeztek, mégis kevesebb egységet gyűjtött a két versenyző összeadva. Kevesebb a futamgyőzelmek és a pole-pozíciók száma is, pedig a második félévben Hamilton utolérhetetlennek bizonyult.

Az ausztriai dupla kiesés volt az idei mélypont


Valtteri Bottast a balszerencse és a csapatutasítás több, biztosnak tűnő győzelemtől megfosztott, így az a „szégyen” érte, hogy Michael Schumacher 2012-es eredménye óta az első Mercedes-pilóta lett, aki egyetlen futamot sem nyert egy teljes szezon alatt.

Egyelőre aggódnia nem kell a vezetőségnek, de figyelmeztető jelként azért felfogható. Mit mondanak a számok?

Szerzett pontszám
2018 (huszonegy futam alapján): 655 pont, 2017 (húsz futam alapján): 668.

Futamgyőzelmek száma
2018: 11 győzelem, 2017: 12 győzelem

Pole-pozíciók száma
2018: 13 rajtelsőség, 2017: 15 rajtelsőség

Az Osztrák Nagydíjon technikai hiba miatt kettős kiesést szenvedett el a Mercedes, a V6-os hibridmotorok megjelenése óta ez először történt meg az Ezüst Nyilakkal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?