DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Ez az autó áll hozzám a legközelebb

Lewis Hamilton igazi privilégiumnak érzi,hogy ezt az autót vezethette, amely közelebb áll hozzá, mint eddig bármelyik. Vettel nagyon felszabadult volt, és kihívta a többieket holnap egy jó versenyre.

Lewis Hamilton nyerte meg a szezon utolsó időmérő edzését, így ő várhatja a pole-pozícióból a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjat. Mellőle csapattársa, Valtteri Bottas rajtolhat majd, őket pedig a két Ferrari követi, Vettel-Raikkönen sorrendben.

A skót David Coulthard készítette el az interjúkat az első három helyezettel, Lewis Hamilton pedig elmondta neki, mennyire kötődik ehhez az autóhoz: „Nagyon jó volt ez az időmérő, sajnálom is kissé, hogy ez volt az utolsó ezzel az autóval. Az az emocionális hullámvasút, amelyre ez a gép felültetett engem a szezon során, elképesztő volt. Sokkal közelebb áll a szívemhez ez az autó, mint bármelyik másik. Nem volt vele egyszerű dolgunk, sokat kellett küzdenünk, de összességében örülök, hogy vele versenyezhettem idén.”



„Hálás vagyok a csapatnak ezért az autóért, elképesztő az a munka, ami e mögött a gép mögött áll, én pedig rendkívül élvezem, hogy oly módon köszönhetem meg ezt a srácoknak, hogy nyomom, ahogyan csak bírom, és hozom a sikereket. A közönség pedig itt is fantasztikus” – mondta már szinte kihagyhatatlanul Lewis Hamilton.

Coulthard megkérdezte, hogy Hamilton megtarthat-e egyet idei autói közül, mire ő így felelt: „Ez szigorúan bizalmas. Ha elmondanám, meg kellene, öljelek” – poénkodott Hamilton. „Nem, igazából örülök, hogy ez a darab is a múzeumba kerül majd a többi közé. Az én lakásomba sajnos nem fér be.”

„Soha nincs tökéletes kör, az elsőnek nem is volt hozzá sok köze, a második nekifutás azonban már elég jól sikerült. Azt hiszem, a harmadik szektorban nyertem meg az időmérőt. Nem volt könnyű dolgom, Valtteri és Seb is nagyon keményen nyomta. Nagyszerű befejezni a szezont egy időmérős 1-2-vel.”

Bottas úgy látja, a csapat számára fantasztikus eredmény, hogy az első sorból indulhatnak, azonban az utolsó szektorban lehetett volna gyorsabb is: „Tavaly jól sikerült itt a verseny, szeretném ezt megismételni. A csapat számára jó eredmény született. A harmadik szektorban majd’ 2 tizedet buktam, volt rá lehetőségem, hogy elvegyem Lewistól a pole-t, de hát ő jobban csinálta ma.”

Vettelnek sikerült feldolgoznia a vereséget

A két ferraris közül most Sebastian Vettel került ki győztesen, így ő indulhat majd a harmadik pozícióból: „Jól érzem magam, nagyon élveztem a kvalifikációt. Igazából nem meglepő, ami történt, mivel egész hétvégén nagyon gyorsnak tűntek a Mercedesek. Mindent beleadtunk, viszont itt nagyon hosszú egy kör, szóval ha minden klappol valakinek, akkor elég sok időt találhat. A Q1 rendkívül szoros volt, a Q2-ben viszont már nagyon erős kört ment Lewis. Azt gondoltuk, hogy ez aztán nehéz lesz. A Q3-ban az első körök után megint úgy látszott, van esélyünk, de a végén még sikerült valamit feltekerniük, én pedig nem tudtam eleget javítani. Ugyanakkor bizakodó vagyok, a holnapi verseny nagyon hosszú lesz” – nyilatkozta rendkívül felszabadultan Vettel.

Coulthard megkérdezte Vetteltől, hogy mi megbeszélnivalójuk akadt Hamiltonnal, amíg ő Bottast kérdezte: „Tiszteljük egymást. Attól, hogy történik valami a pályán, az még nem indok arra, hogy ne viccelődjünk, vagy beszélgessünk egymással. Nem nekem állt ma a zászló, de így is élveztem az időmérőt. Várom a holnapot, hogy még egyszer, utoljára ebbe az autóba ülhessek, és kihívhassam a srácokat egy jó versenyre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: