DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hill: Senna is tanult korai hibáiból

Damon Hill és Felipe Massa is úgy gondolja, hogy bár Esteban Ocon a hibás a Brazil Nagydíjon történt ütközésért, Max Verstappen is hagyhatott volna helyet, hogy ne kockáztassa a győzelmet.

Gyakorlatilag biztos győzelmet szalasztott el Max Verstappen Interlagosban, amikor remek csatározást követően, leginkább a Red Bull kiemelkedően jó gumikezelésének hála előbb a Ferrarikat, majd a két Mercedest is sikeresen megelőzte. Stabil vezetés tudatában azonban a lekörözött Esteban Ocon úgy gondolta, visszaveszi körhátrányát a hollandtól és a csata hevében a sikánban csúnyán kilökte az első helyezettet, aki emiatt elvesztette a győzelmet és csak második lett.

Az 1996-os világbajnok szerint elsősorban a francia hibájából következett be a baleset, ugyanakkor egy tapasztaltabb versenyző nagyobb helyet hagyott volna a visszatámadó Oconnak, hogy elkerüljék az ütközést. Ettől függetlenül Oconnak semmi szín alatt nem szabadott volna hozzáérnie az őt már leköröző pilótához.

A Red Bull holland pilótája nem volt elég óvatos, de nem az ő hibája az ütközés


„Ayrton Sennára emlékeztet az eset. Az ő példája és fejlődése mutathat utat, ő is hibázgatott, amikor fiatal volt. Egyértelmű, hogy Oconnak nem szabadott volna ilyen kétséges szituációba kerülnie a versenyben vezetővel” – idézi Damon Hillt a Motorsport.com szakoldal.

„Max kockázatot vállalt, amikor becsukta a kaput, ahelyett, hogy végiggondolta volna: ’Mit csinál ez a fickó? Nem lesz egyszerű dolgom’ és inkább megvár egy kevésbé rizikós lehetőséget. Nem szeretném kritizálni Maxet, úgysem változtatna semmin, mivel ezek után is kockázatvállaló módon vezetne, úgy, ahogy eddig. De bizonyára tanul ezekből az esetekből és később úgy fog vezetni, mint Lewis (Hamilton), aki mára megtanult megfontoltan versenyezni” – elemezte a helyzetet a brit világbajnok.

Verstappen a leintés után kicsit elvesztette a fejét

„Érdekes dolog ez. Oconnak megvolt a joga, hogy visszavegye a körét, ráadásul most nyomás alatt is van. Ugyanakkor különleges óvatossággal kell ezt megtennie, ha az élmenőkkel kerül valaki ilyen helyzetbe” – tette hozzá Hill.

Felipe Massa szerint sem Verstappen a hibás, ugyanakkor Ocon valóban visszavehette volna a körét, csak nem így. „Furcsa volt látni, hogy Ocon megpróbálja visszaelőzni Verstappent. Érthető, mivel Esteban teljesen friss gumikkal futott akkor, a szabály pedig azt mondja, ha valaki gyorsabb, visszaveheti a körét, de ezt csak nagy óvatossággal teheti, ami pedig nem így történt.”

„Nem szeretném Max nyakába varrni a felelősséget, de egy kicsit jobban is vigyázhatott volna, mint ahogy tette. Ocon túl sokat kockáztatott, de Max is elkerülhette volna a bajt. A futam utáni perpatvar? Tudjuk, hogy Maxnél ez megtörténhet, amikor túlságosan forróvérű” – fogalmazott Massa.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: