DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Horner: Ocon örüljön, hogy ennyivel megúszta

A Red Bull csapatfőnöke megvédte holland pilótáját a verseny utáni lökdösődés miatt. Szerinte Verstappen még visszafogott is volt és Esteban Ocon örülhet, hogy ennyivel megúszta manőverét.

A Formula-1-ben nagyon ritkán láthatunk ilyet, hogy egy lekörözött versenyző ilyen szinten beleszóljon egy futamgyőzelem kimenetelébe. A Brazil Nagydíjon a remekül vezető Verstappen áthámozta magát a Ferrarikon és a Mercedeseken is és magabiztosan vezette a versenyt, amikor lekörözte Esteban Ocont.

A Force India francia pilótája érthetetlen okból a DRS segítségével visszatámadott, majd még kevésbé érthető módon a célegyenes utáni sikánban nekiment Verstappennek és kilökte. A Red Bull-pilóta értékes másodperceket veszített ezzel a megperdüléssel, csak Lewis Hamilton mögé tudott visszakecmeregni, majd hiába próbált meg mindent a sérült autóval, nem sikerült újra utolérnie.

Senki nem érti, mi járhatott Ocon fejében, amikor kilökte a versenyben vezető pilótát


Az egyértelműen nagyon ideges és az érzelmeit gyakran nehezen kontrolláló Verstappen a mérlegelés közben elkapta Ocont és kisebb lökdösődés alakult ki köztük. „Azt hiszem, Max még elég visszafogott is volt. A lekörözött pilóta manővere egyértelmű győzelmet vett el tőle, pedig utána is a lelkét kiautózta a sérült géppel” – nyilatkozta Christian Horner a Sky Sports F1 adásában.

„Hogy őszinte legyek, Esteban örülhet, hogy ezzel a kis lökdösődéssel megúszta, az érzelmek ilyenkor nagyon túltengenek. Azt mondtam Maxnek, hogy igyekezzen visszafogni magát és lehiggadni a levezető kör során. Igaz, nem a saját hibájából egy győzelmet vettek el tőle és ez mind a pilóta, mind a csapat számára rettentően frusztráló.”

„Mindent tökéletesen végeztünk ma. Legyőztük volna a Mercedeseket, megelőztük a Ferrarikat. Hihetetlenül idegesítő mindannyiunk számára, hogy egy lekörözött pilóta miatt veszítettünk el egy győzelmet. Egyértelmű, ha valakit leköröznek, nem ütközhet a versenyben vezetővel. Hogy mi a fenét gondolhatott Ocon, a kutya nem érti” – tette hozzá a Red Bull csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: