DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Haug: Hollywoodban sem írhattak volna különbet

Lewis Hamilton és Nico Rosberg rivalizálásának története még a gokartos időkre nyúlik vissza. A Mercedes korábbi főnöke állítja, még Hollywoodban sem tudtak volna jobb sztorit kitalálni.

Norbert Haug 22 éven át volt a Mercedes első embere, egészen 2012-es visszavonulásáig, 1993-ban pedig ő hozta vissza a Sauber oldalán a márkát a Formula-1-be, 40 év szünet után. A többi pedig már történelem, ahogyan mondani szokták.

Ez idő alatt Haug Lewis Hamilton és Nico Rosberg karrierjét is figyelemmel kísérhette, hiszen mindkettőjük útját a Mercedes egyengette, akikkel végül világbajnok lett Rosberg és Hamilton is. Haug a Servus TV-nek nyilatkozott kettejükről: „Régen, a gokartos időkben egymás riválisai voltak, aztán később egymás ellen harcoltak a Formula-1-es világbajnoki címért. Ha ez csak egy hollywoodi film lenne, el sem hinnénk.”

Bár korábban mindketten azt állították, hogy jó barátok voltak, még az F1-ben is, de aztán ahogy 2013-ban csapattársak lettek a Mercedesnél, és esélyük nyílt világbajnoki címekért harcolni, megszakadt a barátság, és ez a pályán is meglátszott, egészen addig a 2016-os abu dhabi estéig.

Az elmúlt évek legnagyobb rivalizálása volt kettejüké


Toto Wolff feladata volt, hogy kezelje a két pilótája közötti háborút, és bizony Hamiltonék játszottak is az osztrák idegeivel. Belsős emberek akkoriban azt állították, hogy szinte már „mérgező” volt a légkör a Mercedes garázsában, annyira kerülte egymást a két rivális. Haug szerint fontos, hogy minél jobban ismerje a versenyzőjét, ha kezelni szeretné: „Ha nem látsz bele a versenyződ fejébe, akkor mondhatsz neki akármit, meg sem fogja hallani.”

„Az a csapatfőnök, aki úgy hiszi, hogy a pilótája fejében távirányító van, és mindig azt csinálja, amit mondanak, az sosem lesz világbajnok. Röviden kell tartani a pórázt, ugyanakkor motiválni is kell a versenyzőt, hogy megmaradjon a sikeréhsége. Persze egy tökéletes csapatfőnök meghúzza a határokat is. Nem mindegy, a pilóták hogyan viselkednek egymással szemben, ahogyan az sem, hogy miként játszanak össze a csapat érdekében. De ez nem nehéz feladat egy intelligens versenyzővel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: