DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Arrivabene: A számok ellenünk vannak, de mi nem adjuk fel

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene megesküdött rá, hogy az utolsó utáni pillanatig harcolni fognak a Mercedes ellen, ahogyan azt ma is tették. Raikkönen megérdemelt győzelmet aratott.

Bár sikerült csökkentenie hátrányát az összetettbeli pontversenyben a Ferrarinak a Mercedesszel szemben, de még így is 66 pontos lemaradásban vannak az Ezüst Nyilakhoz képest az olaszok, mindössze 3 futammal a vége előtt.

Kimi Raikkönen hosszú idő után nyert meg újra egy versenyt, ezzel segített Vettelnek abban, hogy az egyéni világbajnoki cím sem dőljön el még, azonban Lewis Hamiltonnak elég lesz a 7. pozícióban célba érnie Mexikóban, hogy ötszörös világbajnok legyen. Ugyan matematikai esélye még van Vettelnek és a Ferrarinak, de Arrivabene tudja, hogy a számok nem az ő oldalukon állnak.



„Kimi és a csapat is egy rendkívüli módon megérdemelt győzelmet aratott ma. Nagyszerűen vezetett, különösen ilyen nehéz időszak után, amin túlvagyunk. Nagyon nagy bátorságra vall tőlünk, hogy visszaléptünk egyet, de igazunk lett, és így újból harcban állunk a Mercedesszel.”

„Sebnek viszont ma sem volt szerencséje, és megint vissza kellett küzdenie magát az élmezőnybe, miután megforgott az első körben. A számok ellenünk vannak, de mi leszegjük a fejünket, és az utolsó leheletünkig harcolni fogunk, ahogyan azt ma is megtettük” – szögezte le a Ferrari csapatfőnöke.

A Ferrari tévútra lépett a fejlesztési versenyben Olaszország után, onnantól kezdve pedig kicsúszott a kezükből a világbajnoki cím megszerzésének valós lehetősége. Hamilton zsinórban négy futamot nyert meg a Japán Nagydíjjal bezárólag, amivel kényelmes helyzetbe hozták magukat mind az egyéni, mind a konstruktőri pontversenyben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: