DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A Michelin tudja, hogyan lehetne jobb az F1

A MotoGP mintájára a Formula-1-et is felvirágoztatná a sorozat egykori beszállítója, ám szépséghibája a történetnek, hogy a napokban lezárt gumitenderre a márka nem adta be nevezését.

Egy rövid ideig a jövő Formula-1-ének egyik potenciális gumigyártójaként tekintettünk a Michelinre, ám a 2020-2023-ra szóló pályázat kiírását követően a francia márka hamar elveszítette lelkesedését a sorozat iránt. A tenderre végül az F1 jelenlegi beszállítóján, a Pirellin kívül a Hankook pályázott, miközben a Michelin motorsportért felelős főnöke arról beszélt, ők hogyan tették volna izgalmasabbá a száguldó cirkuszt.

wec-michelin-gumik



„Az én kérdésem az, hogy jó-e ma az F1” – tette fel a kérdést Pascal Couasnon. „Ha a sport és a gumigyártó kockázatot vállalna, akkor jobb is lehetne. Nézzék meg a MotoGP-t. Az első és a hátsó kerekekhez is három különböző keveréket szállítunk, és a versenyzők döntik el, melyiket akarják használni. A dobogón mindhárom gumi képviseli magát. A valaha volt legnagyobb dicséret az volt felénk, amikor újságírók úgy fogalmaztak, hogy a Michelin egy személyben visszahozta a gumiháborút. Az F1-ben is ezt szeretnénk tenni.”

„Példának okáért ott van a Hosszútávú-vb, amelynek GT kategóriájában olyannyira különbözik egymástól a Ferrari, a Porsche, az Aston és a Corvette, hogy mindegyik típusnak egyedi abroncsokat szállítunk. Senki nem panaszkodik emiatt, hiszen keményen dolgozunk azon, hogy a lehető legjobb csomaggal álljunk elő, így mindenki versenyképes legyen. Ezt a filozófiát szeretnénk elvinni az F1-be is” – vázolta szokatlan elképzeléseit Couasnon.

michelin-wec-gumik2

A sorozat jelenlegi beszállítójának jövő év végén jár le a szerződése az F1-gyel, így egy esetleges új beszálló 2020-tól léphetne pályára saját fejlesztésével. Egyetlen bökkenő van a történetben: az F1 2021-től 18 hüvelykes felniméretre váltana, így az új érkezőnek egy szezonra 13-as méretre kellene fejlesztenie, mielőtt a nagyobb átmérőre áll rá. A franciák erre érthető módon felesleges pénzkidobásként tekintenek, ráadásul nem ez az egyetlen terület, amit kifogásoltak.

„A tender nyilvánosságra kerülése után egészen hamar arra a következtetésre jutottunk, hogy jelentős akadályok gördülhetnek elénk. A legegyértelműbb természetesen az, hogy 13 hüvelykes abroncsok fejlesztésével kellene kezdenünk, aminek nem látjuk értelmét. Korlátozott a költségvetésünk, ezért olyan dologra akarunk költeni, ami egyrészt a motorsport, másrészt a jövő autói számára is hasznos.”

„A másik problémánk filozófiai jellegű, a gumik degradációjához van köze. Nem vagyunk híve annak, hogy olyan dologba öljünk pénzt és energiát, ami nem válik a jövő pilótáinak hasznára. Fontos, hogy olyan csomagot fejlesszünk, amely teret ad a küzdelmek és a pilóták képességeinek kibontakozására. Nem hiszünk abban, hogy gyorsan kopó gumikkal kellene mesterségesen beleszólni a stratégiákba. Mindenesetre bátorított minket, hogy a 2010-ben legyártott, Formula-E-ben hasznosított [18 hüvelykes] kerekeink miatt az F1 látóterébe kerültünk” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: