DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso: Legutóbb ilyenért eltiltás járt

Fernando Alonso egyértelműen a féktávot látványosan elszúró Nico Hülkenberg nyakába varrja a rajtbaleset felelősségét. Egyúttal rámutatott, hogy Charles Leclerc testi épségét a halo óvta meg.

A 2018-as Belga Nagydíj a hat évvel ezelőttihez hasonlóan nagy balesettel kezdődött. A rajt utáni első kanyarban a mezőny végéről induló Nico Hülkenberg rettentően elmérte a féktávot, teljes erővel beleszállt Fernando Alonso McLarenjébe, ami ettől irányíthatatlanná vált, átrepült Charles Leclerc feje felett, miközben még Daniel Ricciardo autójának hátsó szárnyát is tönkretette.

Tizedmásodpercek alatt játszódott le az első kanyaros csattanás, Leclerc-nek szerencséje volt

Hülkenberg, Alonso és Leclerc azonnal ki is estek a versenyből, de a hátsó szárnyát nagyrészt elvesztő Ricciardo pedig kicsit belecsúszott Kimi Raikkönen Ferrarijába, jobb hátsó defektet okozva ezzel a veterán finnek, aki nem sokkal később szintén kiállni kényszerült emiatt.

A kétszeres világbajnok spanyol fejét csóválva szállt ki a McLaren roncsából. „Ismét egy nagyon elmért fékezés” – hitetlenkedett a BBC riporterének Alonso, utalva ezzel a 2012-es rajtbalesetre, amikor szintén a La Source kanyarban volt részese egy nagy csattanásnak. 

Ijesztő pillanatokat éltek át a baleset résztvevői


„Akkor, úgy emlékszem Romain (Grosjean) eltiltást is kapott egy futamra. Hogy most mi lesz, majd meglátjuk. Nehéz megérteni, hogyan szúrhatja el valaki ennyire a féktávot. Itt nem egy-két méterről van szó, olyan sebességgel érkezett, amivel teljesen lehetetlen lenne bevenni a kanyart. De legalább örömteli, hogy senkinek nem esett semmi baja” – mutatott rá Alonso.

Ez a Sauber monacói pilótája számára a legfontosabb, mivel az ismétléseken jól látszott, hogy a McLaren hátulja Leclerc fejénél repült el és nagy ütést mért a halóra is, ami kiállta a próbát. A kétszeres világbajnok szerint most már végképp nem kérdés, hogy a kötelező fejvédelem fontos és jó dolog.

„Ha pozitívan nézzük, szerencsések vagyunk, hogy mindhárman épségben megúsztuk. Különösen Charles, az ő autóján repültem át, ma nagy szolgálatot tett a halo. A lassításokat visszanézve, úgy vélem, ez segített neki. 2012-ben én is boldogabb lettem volna, ha van halo az autómon. Nem kell már bizonygatnunk, hogy ez hasznos eszköz” – tért ki a „glóriára” Fernando Alonso. A Formula-2 után tehát a Formula-1-ben is megtörtént az első olyan eset, ahol egyértelműen a halo védte meg egy versenyző fejét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: