DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Salo: Következetlenek a versenybírók

Mika Salo fogja Hockenheimben segíteni a versenybírák munkáját, a korábbi finn pilóta pedig elmondta, hogy következetlennek tartja a stewardokat, ami a két Ferrari büntetését illeti.

Franciaországban a rajt után Sebastian Vettel kiütötte Valtteri Bottast, amiért egy 5 másodperces időbüntetést kapot, viszont Hamilton és a Mercedes kikelt ez ellen, mondván, hogy teljesen tönkretették Bottas versenyét, így ez az 5 másodperc nem volt elegendő. Aztán jött a fekete leves, Kimi Raikkönen a Brit Nagydíj harmadik kanyarjában kiütötte a hazaiak kedvencét, Lewis Hamiltont, ami miatt 10 másodperces büntetést szabtak ki rá a versenybírók.

Ekkor el is kezdődött a sárral dobálózás a két istálló között, mivel a Mercedes érdekesnek titulálta a Ferrari „taktikáját”. Aztán ezek a hangok szépen elcsendesedtek, Hamilton is elfogadta Raikkönen bocsánatkérését, az élet pedig ment tovább. Persze mikor már kezdtek volna elülni a dolgok, Jacques Villeneuve ragadta meg a szót, és számon is kérte a versenybírákat, hogy vajon ha Raikkönen nem Hamiltont üti ki hazai pályáján, akkor is 10 másodpercet kapott volna?

Salo szerint sem következetesek a döntések


Most Mika Salo is csatlakozott hozzá, aki szerint valóban nem következetesek a stewardok: „Én valóban csak egy 5 másodperces büntetést javasoltam volna Kiminek, mivel az ő és Sebastian esete eléggé hasonló volt. Nem volt konzisztens a döntés. Ugyanakkor megértem őket, mivel valóban az látszott, hogy 5 másodperc néha kevésnek bizonyul.”

Most hétvégén a Német Nagydíjjal elérkezünk a világbajnoki sorozat féltávjához, ahol kiderül, ki várhatja majd előnnyel az év második szakaszát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: