DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Lauda: Nem rontottuk el a taktikát

A Mercedes vezetősége váltig állítja, hogy nem döntöttek rosszul a Brit Nagydíjon, amikor nem hozták ki pilótáikat kerékcserére a biztonsági autós fázis alatt. Lauda megmagyarázta, miért nem hibáztak.

Valtteri Bottas az első, Lewis Hamilton pedig a harmadik pozícióba került a szituáció után. A finn egy ideig maga mögött tudta tartani Sebastian Vettelt, de a német végül megelőzte, és meg is nyerte a silverstone-i futamot, ezzel pedig 8 pont az előnye a címvédővel szemben.

A finn pilótának annyira elhasználódott az utolsó öt körre a gumija, hogy még a dobogós helyekről is lemaradt: Lewis Hamilton után Kimi Raikkönen is elment mellette, sőt az utolsó körökben Daniel Ricciardo is felzárkózott rá, de végül az ausztrál nem tudta maga mögé utasítani.

 lauda-a-taktikarol-2018



Az eredmény ellenére Niki Lauda úgy véli, ha a Mercedes versenyzői kijönnek friss abroncsokért, még kevesebb pontot szereznek: „Abszolút igazunk volt, semmit nem csináltunk rosszul. Valtterinek akadt egy kis problémája a gumikkal a végéhez közel, de ha bejön a bokszba, még nagyobb bajba kerül.”

A német csapat résztulajdonosa rámutatott, hogy a brit nem esett vissza, ami azt is jelenti, hogy nem hibáztak a stratégiánál: „Bottas nagyon jó munkát végzett pozíciója megvédése közben, Vettellel szemben a végsőkig védekezett, de aztán ez el is dőlt. A taktika működött Lewisnál, Bottasnál pedig sajnos nem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: