DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Horner sosem pellengérezné ki egy emberét, ahogy a Mercedes tette

Hiába dicsérték égre-földre a Mercedesnél bátorságáért a stratégát, aki Hamilton rádióján jelentkezett be Spielbergben, a Red Bull csapatfőnöke bizarrnak tartja, hogy egy csapattagnak nyilvánosan magára kellett vállalnia a felelősséget, ezzel csillapítva a versenyzőt.

A Mercedes taktikai hibát követett el a Red Bull Ringen, mikor a virtuális biztonsági autós fázis alatt nem rendelte bokszba Lewis Hamiltont. A Red Bullok és Ferrarik értékes időt nyertek az éllovashoz képest, aki elsőről negyedik helyre esett vissza, mikor teljesítette saját kerékcseréjét. A brit pilóta elvesztette a türelmét, és a csapatrádióban tajtékzott a helyzet miatt, amelybe került.

Ekkor jelentkezett be a csapatrádión James Vowles, a Mercedes vezető stratégiai szakembere. „Lewis, itt James. Ma eldobtam a győzelmet, de nálad van a potenciális lehetőség, hogy visszaszerezd. Tartsd a gumik hőmérsékletét, hiszünk benned, én is hiszek benned” – mondta a stratéga, a világ nézői előtt magára vállalva a felelősséget a hibás döntésért, amely végső során nem számított, mivel Hamilton műszaki hiba miatt kiesett a leintés előtt.



A Mercedes utólag égre-földre dicsérte Vowles-t bátor rádióüzenetéért. „Ebben az esetben James kivételes bátorságról tett tanúbizonyságot, azzal, hogy bejelentkezett, és azt mondta, ez az én hibám volt, Lewis” – mondta James Allison műszaki igazgató, Vowles főnöke az ESPN-nek. „Nagyszerű példája volt annak, milyen erős vezető James. Az üzenet fontossága miatt James személyesen akarta közölni, nem a versenymérnökön keresztül átadni.”

A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff azzal magyarázta Vowles bejelentkezését, hogy a felelősség elismerésével csillapították Hamilton frusztrációját, így a pilóta koncentrálni tudott a vezetésre. Wolff elmondása szerint ez a Mercedesnél uralkodó csapatszellemet tükrözi, vannak azonban, akik úgy vélekednek, a Mercedes abba a kényszerű helyzetbe hozta stratégáját, hogy bűnbaknak kiáltsa ki magát, angol kifejezéssel „busz alá lökte”. Christian Horner, a Red Bull első embere sem érzi úgy, hogy egy istálló részéről ez lenne a helyes magatartás:

„Mindig nehéz kibogozni más csapatok szövevényeit, de én úgy gondolom, hogy csapatként együtt kell nyerni és veszíteni” – mondta a motorsport.com-nak Horner. „Ez az oka, amiért mi, siker és kudarc esetén, szinte soha nem beszélünk egyénekről, mert az igazságtalan nyomást helyezne arra az illetőre. Ez a mi filozófiánk csapatként, a felelősség kollektív, nem egyéni. Persze nálunk is van elszámolási kötelezettség, de azt a megfelelő helyen, zárt ajtók mögött intézzük, nem nyilvános fórumon.”

Hornert az is meglepi, hogy egy csapattagot pellengérre kellett állítani, hogy Hamilton motiválva legyen: „Sosem dolgoztam együtt Lewisszal, nem tudom, mi pörgeti fel és mi nem, de kissé bizarrnak tartom, hogy valakinek a busz alá kell löknie magát, hogy gyorsabb tempóra ösztökéljen egy versenyzőt. Én nem így működöm, meglátásom szerint az én szerepem csapatfőnökként az, hogy védjem az embereim, és gondoskodjam arról, hogy a lehető legjobban vannak reprezentálva, a jó és a rossz napokon is” – fogalmazta meg burkolt kritikáját a Mercedesről a Red Bull csapatfőnöke.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: