DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Hamiltonnak el kellett engednie a győzelmet

Lewis Hamiltonnak állt a zászló, mégsem tudta megszerezni a győzelmet az Ausztrál Nagydíjon. A brit pilóta elmagyarázta, miért nem volt képes Vettel megelőzésére.

A biztonsági autós fázis és a szerencse is kellett a Ferrari vasárnapi diadalához, de az olaszok négyszeres világbajnoka 2017-hez hasonlóan ismét győzelemmel kezdte az évet. Jól jött ki Vettelnek a lépés, és amikor mögé került Hamilton, a brit már nem tudta megelőzni őt. 

A Mercedes pilótája visszaemlékezett a körülményekre, amikben a szezonnyitó második felében találta magát: „Túlmelegedett a motor, és hét versenyt még meg kell tennem vele, vagy többet, ha ez lehetséges. A határon mentem, rendkívül melegem volt, és a végén már azért kellett idegeskednem, hogy rongálom a motort.”

 hamilton-vettelrol.2018



„Az utolsó körökre azt gondoltam, hogy nem tudom elkapni őt, a gumik is kezdtek elhasználódni, mivel 110 százalékon vezettem, és kockára tettem mindent azért a hét pontért. Inkább hátradőltem, elkezdtem spórolni az erőforrással, hogy minél tovább működjön a következő fordulókra” – magyarázta Hamilton, miért nem próbálkozott a futam legvégén az előzéssel.

„Ez szemben áll az alapvető felfogásommal, mert általában az utolsó pillanatig küzdeni akartam. Ez a sport a spórolásról is szól, benzin, gumi és a három motor egész évben, és nekünk erre is gondolni kell. Talán ez nem túl izgalmas a szurkolóknak, mert nyilván a végéig harcot szeretnének látni, én viszont három motorral akarom befejezni a szezont, nem pedig néggyel” – folytatta a brit az F1 jelenlegi helyzetével.

Hamilton egy alkalommal hibázott is Vettelt követve: „Elég közel voltam mögötte, amikor lezárt előttem, nem tudtam bevenni a kanyart. Miután ismét mögé kerültem, és megpróbáltam előzni, ismét túlmelegedés lépett fel. Közel tudtam kerülni hozzá, de olyan volt, mintha a mágnes ugyanazon felei lennénk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: