DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ilyen durván feljött a Honda a Renault-ra?

Régóta beszédtéma, hogy a Red Bull és a francia motorszállító közti szövetségnek az idei év végén vége szakad. Források azt is tudni vélik, jelenleg pontosan mennyi a Honda lemaradása. Nem sok.

Tavaly ilyenkor a létező legmélyebben tanyázott a Honda a McLaren oldalán, az erőforrással ugyanis alapvető tervezési hibákat tapasztaltak, megbízhatatlansága mellett még rettentő lassú tempója is volt. Ahogy lassan teltek a hónapok, úgy kezdett felzárkózni a japán gyártó, de még így is meglehetősen nagy hátrányban maradt.

Most is csak a negyedik helyre pozícionálják a japánokat, ám a Toro Rosso oldalán látványosan elkezdett fejlődni az egység mind a megbízhatóság, mind a teljesítmény terén. Egyre többet rebesgetik, hogy a fejlődési ütem megfelelő a Red Bull vezetői számára ahhoz, hogy 2019-ben már ők is Hondázzanak.

A Honda folyamatosan közelít a Renault-ra, év végéig elkaphatja


A fiókcsapat kiváló tesztelésen van túl, Barcelonában, ugyanakkor a Toro Rossóhoz közel álló források szerint mindössze 15 lóerőre becsülik a Honda lemaradását a Renault-hoz képest, legalábbis jelenleg. A tervek szerint ez év végére teljesen el is tűnhet, de ha az információ igaz, már a mostani állapot sem rossz.

„A Honda csomagja technikailag nagyon érdekes. A motor nagyon könnyű és immáron a megbízhatóságára is építhetünk. További teljesítménynövekedésre is számíthatunk. Az erőforrás jó eséllyel a Renault szintjén lehet év végére” – nyilatkozta Helmut Marko, a Red Bull főtanácsadója a Motorsport.com szakoldalnak.

Ha valóban eléri, netán túlszárnyalja a francia erőforrás szintjét a Honda, nem igazán tűnik kérdésesnek, melyik motort választja majd a Red Bull a jövő évtől. De azért az első futamokat érdemes még megvárni, mielőtt eredményt hirdetünk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: