DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Ricciardo 2019-ben a Mercedesnél?

A szakértők egy ideje spekulálnak már azon, hogy a Mercedes 2019-ben esetleg megszerezné Daniel Ricciardót a Red Bulltól. Az ausztrál hétvégi nyilatkozata inkább erősíti ezt az elképzelést.

Néhány hete még csapattársát, Max Verstappent boronálták össze a világbajnok istállóval, ez azonban a holland, napokban bejelentett szerződéshosszabbítása miatt egészen biztosan nem fog megtörténni, legalábbis 2021-ig biztosan nem. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban elhintette, hogy Verstappen maga köré építhetné az istállót, ez viszont nem valószínű, hogy elősegítené Daniel Ricciardo maradását.

2018-ra az ausztrálnak is szerződése van a bikákkal, de egyre inkább az érződik, hogy erősen nézelődik más lehetőségek után 2019-től. Az ESPN szakoldalnak adott interjújában ezen a hétvégén is elismerte, hogy nagyon szívesen lenne Lewis Hamilton csapattársa. A brit mellett még Fernando Alonso ellen is megméretné magát.

„Régóta mondom, hogy Alonso és Lewis azok a srácok, akik ellen szeretném tudni, mire megyek. Alonso sajnos már karrierje vége felé tart, így Lewist favorizálnám. Jó lenne megméretni magam ellene” – nyilatkozta Daniel Ricciardo, aki így is feltérképezhette már tudását néhány top-pilóta ellen.

Vajon 2019-ben Ricciardo már a szürke autóban ül?


„Sebastian (Vettel) ellenében már megnézhettem, mit tudok, ez 2014-ben volt. Ebben a pillanatban egy másik nagy tehetség, Max (Verstappen) a csapattársam és ez legalább egy évig még így is marad. Leginkább azt szeretném, ha Lewis (Hamilton) lenne csapaton belüli kihívóm, alig várom, hogy ilyen csodás dologgal szembesüljek” – tette hozzá az ausztrál pilóta.

A Sky Sports Formula-1-es kommentátora, az egykori versenyző, Martin Brundle úgy véli, a Mercedes erősen fontolgatja Ricciardo megszerzését 2019-ben. „Az utóbbi hetek történései számomra azt mutatják, hogy a Red Bull érzi, Ricciardót hamarosan elveszíti. Ha minden körülményt megvizsgálok, azt érzem, Ricciardo 2019-ben Mercedes-pilóta lesz” – így Brundle.

Hamilton jelenlegi csapattársa, Valtteri Bottas nemrég hosszabbította meg szerződését 2018 végéig a Mercedesszel, tehát az ő versenyzői ülése éppen felszabadulhat, amikor Ricciardo is szabadon igazolhatóvá válik. A finn pedig az utóbbi hetekben nem igazán villog, így egyre több jel utal arra, hogy az ausztrálra szemet vetett a Mercedes, a szándék pedig kölcsönös.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: