DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év vicce

Szilveszter a móka és a kacagás napja, épp ezért tizenkét részes nagy évértékelő sorozatunk utolsó részében azokat a pillanatokat idézzük fel, amikor az F1 akár direkt, akár szándékán kívül megnevettetett minket.

Hagyományainkhoz híven idén is egy nagy évértékelő sorozattal zárjuk a szezont, melyben egészen december 31-ig minden nap egy cikkben felidézzük a 2016-os idény legjeit a legjobb versenyzőktől a legnagyobb bukásokon és botrányokon át egészen az év poénjaiig – ez következik a sorozat utolsó részében.

Balogh Tamás: A lista első helyezettjére kár is fecsérelni a szót: az, hogy bárki is életképesnek gondolta az egyenkénti kieséses kvalifikációs rendszert a jelenlegi előírások mellett, ráadásul az egyértelmű melbourne-i égés után még Bahreinben is próbálkoztak vele, a legszánalmasabb momentum volt idén a Formula-1-ben. Az is sokat elárul a száguldó cirkuszról, hogy egy olyan semmiség, mint Hamilton sajtótájékoztatós hülyéskedése az okostelefonjával, ekkora botrányt tud kavarni. Ricciardo pedig az ausztrálok „nemzeti szokását” honosította meg az F1-ben, amikor a cipőjéből itta ki a dobogón a pezsgőt: a Red Bull pilótája olykor másokat is megkínált a minden bizonnyal nagyon ízletes itallal – igaz, ez a poén a sokadik alkalommal már kissé erőltetettnek hatott.

1. Az időmérős mizéria a szezon elején
2. Hamilton Snapchat-botránya
3. Ricciardo „cipőzései”

Berta Kitti: A szezon rögtön kínosan indult a királykategória számára, hiszen az új időmérős szabályoktól izgalmas kvalifikációkat vártak – nos, éppen az ellenkezőjét érték el, de szerencsére felismerték, hogy nem kell erőltetni az új regulákat, így visszatértek a korábbi rendszerhez. A nagy készülődés és tesztelés ellenére csak 2018-ban vezetik be a fejvédő rendszert, ami egyrészt logikus lépésnek tűnik, másrészt pedig nagy fordulatot jelentett azok után, hogy folyamatosan 2017-es debütáltatást terveztek. A Mexikói Nagydíj harmadik helye mókás módon talált gazdára: Max Verstappen ért be harmadikként, Vettel ünnepelhetett a dobogón, de végül Ricciardo vitte haza a trófeát…

1. Időmérő-mizéria
2. Mégsem jön a halo jövőre
3. Mexikói dobogó

Bognár Viktor: Az időmérő körüli cirkuszt én semmilyen értelmezésben nem tudtam viccként felfogni, az nálam az év botrányai között repült nyílegyenesen az első helyre. Itt most könnyedebb emlékeket idéznék fel, humoros közjátékokból pedig szerencsére a 2016-os szezon során sem volt hiány. Daniel Ricciardo egy őrült ausztrál szokást honosított meg az F1-es dobogókon, amihez a riválisok szó szerint rossz szájízzel asszisztáltak. A szingapúri pályán keresztülrohanó varánusz egy igazán különleges tagja lett a pályán átrohanó „dolgokról” készült mémeknek. Azt pedig már most várjuk, hogy Fernando Alonso alatt a 2017-es Brazil Nagydíj hétvégéjén is megálljon a McLaren!

1. Ricciardo bevezeti a cipőzés fogalmát
2. Alonso kamerásnak áll
3. Varánusz a pályán

Czinege Ádám: Nem sokáig tartott az új időmérős rendszer, amit év végére szinte már el is feledett mindenki – az újítás „sikerének” köszönhetően nagyon gyorsan el is törölték ezt a rendszert. Alonso és Brazília lassan már a poénokról lesz híres: a spanyol ezúttal operatőrnek állt be, miután megállt az autója az időmérőn. Ricciardo vezette be a szokást (vagy csak az ausztráloknál van így), hogy a dobogón pezsgőt iszik a cipőjéből.

1. Év eleji időmérős rendszer
2. Alonso kamerásat játszik Brazíliában
3. Ricciardo cipőből iszik a dobogón

Dezső Attila: Van valami egészen furcsa abban, hogy az év balhéja és az év vicce kategóriák között többször el kellett gondolkoznom, hogy hová is helyezzem az egyes eseményeket, lévén a buta szabályok/büntetések, és az őket követő diskurzus (értsd: botrány) kéz a kézben jár, néha az idiotizmus határait feszegetve. Ennek csimborasszója Lewis Hamilton suzukai „Snapchat-gate”-je volt, ahol bár a brit pilóta valóban elvetett a sulykot, hiszen egy hivatalos sajtótájékoztatón nyomogatta úgy a telefonját, mint az iskolások egy unalmas tanórán, de a brit média úgy felfújta az esetet, hogy nem volt meglepő, amikor a háromszoros bajnok nem akart válaszolni kérdéseikre a Mercedes szombati sajtóeseményén. Második helyre a szezon előtt szabálykönyvbe foglalt rádiós megszorítások kívánkoznak: az FIA azért döntött a szigorítás mellett, hogy nagyobb legyen a pilóták szerepe az autó vezetésében, de nyárra ez olyan abszurditásokhoz vezetett, hogy Rosbergtől második helyét vették el, miután csapata tilosban járt. Csoda, hogy szezon felétől feloldották a korlátozást? A Japán Nagydíjat követően a Mercedes újfent példáját adta annak, hogy néha még a legelőkelőbb helyeken ülők sem tudják, mit tesznek: Max Verstappen a szabályokat feszegetve mozdult be Lewis Hamilton előtt, s noha a brit egy szót sem szólt riválisa ellen, csapata megvétózta a végeredmény, hogy röviddel azután elálljon tőle.

1. Hamilton és a Snapchat
2. Rádiós megszorítások
3. Verstappen suzukai eredményének megvétózása, majd annak visszavonása a Mercedes részéről

Fűzi András: Az izgalmak fokozására vezették be a kieséses időmért az idei szezonnyitóra, de hatalmas bukás lett a szabálymódosítás, ugyanis még unalmasabb lett az egész: négy perccel a vége előtt nem volt autó a pályán…

1. Időmérő edzés – Ausztrál Nagydíj
2. 60 rajthelyes büntetés Alonsónak
3. Hamilton napjai meg vannak számlálva a Mercedesnél

Gellérfi-Csizmadia Gergő: Saját toplistámra egy igazi tréfát, egy megmosolyogtató pillanatot és egy rossz viccet írtam fel – de azt hozzátenném, hogy ha Felipe Massa 2017-ben is az F1-ben lesz, akkor visszamenőleg a listám élére katapultálom a brazil visszavonulását!

1. Alonso interlagosi bohóckodása
2. Ricciardo mindenkit megshoey-ztat
3. Csapatrádiós mizériák

butler-shoey 



Gobodics Tamás: A spanyol jelenete szenzációs volt és bár Ricciardótól megszoktuk a vicceket, ez a hagyomány szintén mesteri – a harmadik helyre beférhetne éppen Hamilton bakui rádiózása is, de én azon az üzeneten is nevettem, amikor Button panaszkodott az alulkormányzottságra, a mérnöke pedig „oké Jenson, akkor használd a kéziféket” válasszal reagált. Különösen úgy volt vicces, hogy Button nem igazán vette a lapot.

1. Alonso, a kamerás
2. Ricciardo a cipőjéből itat és iszik
3. Button és a kézifék

rosberg-shoey

Strommer Benjamin: Biztosan vannak, akik szerint színesebbé tette a szezont, de én legszívesebben kiszereltem volna Vettel csapatrádióját, annyira unalmassá váltak kék zászlót követelő rádióüzenetei, az állandóan kisípolt beszédről nem is beszélve: kellett is neki a pofon, amit az FIA-tól kapott. Az időmérős bohózat miatt a Formula-1 döntéshozóinak van oka szégyenkezni, a Mercedes felállását övező pletykákért pedig elsősorban a sajtó felelős. Szenzációként harsogta, hogy Hamiltont nem engedik Monacóban versenyezni, év végén pedig a kirúgása lehetőségét, de azért a csapat is olajat öntött a tűzre, mikor kilátásba helyezték az engedetlen versenyzők megbüntetését, amiből persze nem lett semmi.

1. Vettel hisztizése a rádióban
2. A rövid életű új időmérő
3. Csapatutasítás/eltiltás/kirúgás a Mercedesnél

 

A végeredmény: Az év viccére leadott 27 szavazat 13 különböző esemény, illetve eseménysor között oszlott meg, de miután ezek között mindösszesen három volt, amely kettőnél több voksot kapott, a dobogó teljesen egyértelmű: az élen egy rossz vicc, majd következik két tréfásnak is szánt jelenet.

1. A szezon elején bevezetett új időmérő
2. Alonso bohóckodása Interlagosban
3. Ricciardo cipőzése
4. Hamiton Snapchat-botránya
5. Csapatrádiós mizéria
6. Vettel hisztijei
7. Hamilton állítólagos eltiltása
8–9. Alonso 60 helyes rajtbüntetése és nem lesz halo jövőre
10–13. Gyík a pályán, Verstappen elleni fellebbezés és visszavonása, mexikói dobogócserék, Button kézifékes üzenete

 idomero-2016-aus

Az év pilótája: 1. Daniel Ricciardo, 2. Nico Rosberg, 3. Max Verstappen
Az év csapata: 1. Mercedes, 2. Red Bull, 3. Force India
Az év meglepetése: 1. Haas, 2. Force India, 3. Kimi Raikkönen
Az év csalódása: 1. Ferrari, 2. Williams, 3. Sauber
Az év újonca: 1. Pascal Wehrlein, 2. Stoffel Vandoorne, 3. Esteban Ocon
Az év versenye: 1. Brazil Nagydíj, 2. Spanyol Nagydíj, 3. Monacói Nagydíj
Az év előzése: 1. Verstappen-Rosberg, 2. Verstappen Perez (Interlagos), 3. Raikkönen Nasr (Hungaroring)
Az év bukása: 1. Alonso és Gutierrez (Melbourne), 2. Magnussen (Spa), 3. Ericsson (Silverstone)
Az év botránya: 1. Vettel beszól Whitingnak, 2. A Mercedes balhéi, 3. Orosz rajtbaleset és Kvjat lefokozása
Az év híre: 1. Rosberg visszavonul, 2. A Red Bull Kvjatot Verstappenre cseréli, 3. Massa visszavonul
Az év pillanata: 1. Massa búcsúztatása, 2. Rosberg megnyeri a bajnoki címet, 3. Verstappen győzelme
Az év vicce: 1. A szezon elején bevezetett új időmérő, 2. Alonso bohóckodása, 3. Ricciardo cipőzése

A sorozat összes részét ide kattintva érheted el!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: