DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 22. hétfő
WTCC

WTCC: Lopez és Michelisz a pole-ban

Hiába tűnt úgy kezdetben, hogy honfitársa meglepetést okozhat, Jose Maria Lopez előhúzott egy szenzációs kört a Q3-ban, és óriási különbséggel verte közvetlen riválisait. Michelisz 10. lett az időmérőn, ami rajtelsőséget ér a nyitófutamon.

A Honda hazai versenyén, Motegiben folytatódik a túraautó-világbajnokság: ennek ellenére a szombati két szabadedzés nem róluk, hanem a Volvóról szólt, és a Robert Dahlgren helyét átvevő argentin pilótáról, Nestor Girolamiról. Jose Maria Lopez korábbi ellenfele mindkét szabadedzést megnyerte, nem voltak a legjobbak között a gyári Hondák és Citroenek.

Girolami első nekifutásra vezette is a Q1-et három Honda előtt, Huff, Michigami – a márka Japánban csatasorba állított negyedik autóját vezető pilóta – és Monteiro sorrendjében. Az utolsó percekben aztán elkezdtek záporozni a legjobb idők: Catsburg a Ladával, majd Muller a Citroennel ugrott az első helyre, Lopez azonban csapattársának és fél másodpercet adott, és 1:56.7-es körével átvette az első helyet. Utólag már tudjuk, innentől fogva senki sem előzte meg.



Ezzel az eredménnyel Lopez zárta élen a Q1-et, akihez legközelebb Michelisz Norbert tudott végezni – 0,366 másodpercet kapott a világbajnoktól, ami biztató eredmény volt a szabadedzések után, ahol nem végzett a legjobb 10 között. Huff, Muller és Monteiro alkotta a további sorrendet, Girolami fényes szereplése megszakadt, de a nyolcadik helyen így is továbbjutott. Valente, Tarquini, Michigami, Filippi, Ficza, Nagy és Coronel kiesett – a hollandnak motorcsere miatt amúgy is utolsó helyről kellett volna kezdenie a nyitófutamot.

A 10 perces Q2-ben Lopez és Muller állt az élen a kiállások előtt, miközben Michelisz Norbert ezúttal nem volt ott az élmezőnyben. Későbbi nyilatkozata alapján is érezni lehetett, hogy a magyar hondás a fordított rajtrács pole-pozíciójára játszott rá, és végül sikerült is megszereznie a nyitóverseny rajtelsőségét érő 10. rajthelyet Rob Huff előtt, vagyis mögött – két Honda indul a holnap reggeli futam első rajtsorából.

Az élen Lopez 1:55.9-re javította legjobb körét, így ismét ő jutott leggyorsabbként tovább, Muller, Monteiro, Bennani és Chilton előtt. A hatodik helyen Girolami a Volvóval épp lecsúszott a Q3-ba jutásról, rajta kívül Catsburg, Björk, Huff, Michelisz, Thompson és Demoustier esett ki, ezek a versenyzők a 6-12. rajtkockát foglalják el a főversenyen.

Az egykörös Q3-ban Bennani erős, 1:56.5-ös kört tudott összerakni, mellyel megverte SLR-es csapattársát, Chiltont, és Monteiro sem tudta megelőzni. Muller egy tizedes különbséggel átvette a vezetést, utolsónak azonban a Q1-et és Q2-t is behúzó Lopez gördült pályára. Az argentin óriási kört autózott, és 0,8 másodperccel megszerezte a főverseny pole-pozícióját. 1:55.602-es körével verte agyon a mezőnyt: Muller, Bennani, Monteiro és Chilton indulhat közvetlenül mögötte.

A holnapi két verseny 7:35-kor és 8:50-kor indul, melyekről a Formula.hu-n szöveges közvetítést is találtok majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: