DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Az F1 nem más, mint mérnökpornó”

A pilóták szerepe egyre kisebb, annál nagyobb hangsúly van viszont a technikán, erre pedig jönnek a buta rádiós szabályok - Stefan Johansson ismét az F1 jelenlegi állapotáról értekezett.

Az utóbbi három futamon rendre problémát okozott a rádiós korlátozás a mezőny egyes pilótáinál, a legszembetűnőbb azonban Nico Rosberg esete volt, akit illegális segítségnyújtás miatt egy hellyel hátrébb sorolt a versenybíróság a Brit Nagydíj után. Stefan Johannson, a svédek korábbi F1-es pilótája saját blogján többször is elemzi a sportág aktualitásait és helyzetét, és ez most sem volt másként, amikor a rádiós szabályt egyszerűen viccnek nevezte.



„A Forma-1 megalkotja ezeket a szörnyen komplex járműveket, aztán nagyon sok időbe telik, amíg rájönnek, hogy komoly problémák lépnek fel. Soha nem kellett volna megengedni, hogy az autók kormányán ennyi féle beállítás és technikai rásegítés legyen. Ebből fakadóan a mérnökök mindig azt mondták a pilótáknak az egyenesekben, hogy milyen beállításokat kell használniuk a következő kanyarban - ez egyszerűen nevetséges. Aztán jön kommunikáció betiltása, ami azt jelenti, hogy nem mondhatod el a pilótádnak azt sem, ha valamilyen technikai meghibásodás van az autón. Vegyük csak Perez esetét Ausztriában: elképesztő, hogy nem mondhatták el neki, hogy a fékek a végüket járják. Képzeljük csak el, mi lenne, ha mindez a monacói alagút végén történt volna? Semmi logika sincs benne” - mondta Johansson.

A svéd expilóta szerint a jelenlegi F1-es autók komplexitása lehetetlenné teszi, hogy a pilóták külső segítség igénybe vétele nélkül vezessék azokat. „Ha a tervezőknek szabad olyan bonyolulttá tennie az autókat, hogy a pilóták rászorulnak az iránymutatásra, vissza kell térni az alapokhoz, méghozzá gyorsan! Ami most van, az nem más, mint mérnökpornó. A versenyzők a felét sem értik az egésznek, így hogy érthetné meg a közönség? Én vagyok a világ legnagyobb rajongója, imádom a versenyzést és az F1-et. Ez a szenvedélyem, élőben nézek minden versenyt, és frusztrálttá válok az abszurditás miatt. És ha én így gondolom, csak elképzelni tudom, hogy mit gondolhat a többi szurkoló.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: