DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Történelmi mélyponton a Renault - Bakui statisztikák

Hány évtizeddel ezelőtt volt utoljára a Renault az időmérő leglassabbja, kinek hiányozz legjobban a dobogóról Lewis Hamilton és milyen újabb adat szól Nico Rosberg bajnoki címszerzése mellett? Az Európa Nagydíj statisztikai összefoglalójából kiderül!

Azerbajdzsán a világ 32. országa lett, amely F1-es futamot rendezhetett, viszont az első olyan, amely úgy kapta meg az Európa Nagydíj elnevezés használatát, hogy nem tartanak az adott évben egy másik pályán is versenyt az állam területén. A kontinens nagydíjának Baku a hatodik különböző házigazdája volt Brands Hatch, Donington, Jerez, a Nürburgring és Valencia után.

Nico Rosberg a 25. pole-ját szerezte, ezzel belépett az örökranglista 10. helyére, kiszorítva onnan Niki Laudát és Nelson Piquet-t. Egyúttal pedig megszerezte csapata 60., valamint a német versenyzők 150. első rajthelyét.

Dppi_00116008_503



A német az idei Orosz Nagydíj után másodszor zárt tökéletes hétvégét, azaz a pole-ból minden körben vezetve nyert, miközben megfutotta a leggyorsabb kört is. Ő a 13. versenyző az F1 történetében, akinek két ilyen tökéletes hétvégét, azaz grand slamet is sikerült teljesítenie karrierje során - csapattársa, Lewis Hamilton is ugyanennyivel rendelkezik. Rosberg bajnoki esélyei mellett szól, hogy eddig minden versenyző világbajnokként fejezte be pályafutását, aki legalább két grand slamet tudott szerezni.

A Mercedes 52. győzelmét aratta, ezzel megelőzte a Red Bullt és immár egyedül áll a tabella ötödik helyén. Következő célpontjuk a 81 elsőséget számláló Lotus.

Sebastian Vettel 2011 óta most először állhatott fel a pódiumra a szezon nyolcadik állomásán. Összességében 84. dobogós helyezésével végre csapattársa, Kimi Raikkönen elé lépett ebben a mutatóban. Vettel tavaly Interlagos óta már négyszer is beérte a finnt a pódiumok számában, de Raikkönen minden alkalommal újra el tudott lépni tőle a következő versenyen - mostanáig.

A 2007-es világbajnok így sem lehet elégedetlen bakui eredményével, legalábbis ha tisztában van azzal, hogy milyen rossz előmenetele is volt az utóbbi évtizedben az új pályákon. Ez a negyedik hely ugyanis Raikkönen legjobb pozíciója az F1 körfogásához csatlakozó új helyszínek első versenyein azóta, hogy 2005-ben megnyerte az első Török Nagydíjat.

Dppi_00001801_096

Sergio Perez a rajtrácson ugyan büntetés miatt nem tarthatta meg pozícióját, de a statisztikákba azért bekerül, hogy második helyen zárta az időmérőt a Force Indiával, ami a csapat legjobb kvalifikációja volt a 2009-es Olasz Nagydíj óta, ahol Adrian Sutil vitt véghez hasonlót.

Perez aztán visszakapaszkodott a harmadik pozícióba, ami azt jelentette, hogy az elmúlt három futamból kettőt is dobogós helyen zárt. Ez saját karrierje szempontjából is példátlan sorozat, de a Force Indiával eddig még az sem fordult elő soha, hogy egy szezonban két dobogót szerezzenek. A mexikói hetedszer végzett az első három között pályafutása során, de most először úgy, hogy Lewis Hamilton nem volt ott mellette a díjátadón.

Pedro Rodriguez az egyetlen másik mexikói, aki dobogóra állhatott az F1-ben, és ez neki is hétszer sikerült, így Perez ezzel beérte hazája eddigi legjobbját - noha azt hozzá kell tenni, hogy Rodriguez hét dobogójából kettő győzelem volt, míg napjaink mexikóija még nem állhatott fel a legmagasabb lépcsőfokra.

A Renault volt az időmérő edzés leglassabb autója, így két pilótájuk, Kevin Magnussen és Jolyon Palmer csak a 21. és a 22. rajthelyet szerezték meg. Ez pedig történelmi mélypont a francia márka számára, hiszen az 1979-es Monacói Nagydíj óta nem fordult elő, hogy két autójuk az utolsó két helyre kvalifikált volna: akkor Rene Arnoux-val és Jean-Pierre Jabouille-jal történt meg ez a szörnyűség. A Renault azért most elkerülte, hogy két sárga autó legyen a rajtrács leghátulján, hiszen Magnussen végül a bokszutcából rajtolt.

Dppi_00116008_396

A Williams az eredményeket tekintve nem zárt különösebben erős hétvégét, ám eközben két gyorsasági rekordot is megdöntött, illetve beállított. Az egyik a leggyorsabb bokszkiállás, a másik pedig az F1-ben elért legmagasabb sebesség rekordja, noha ez utóbbit a csapaton kívül más egyelőre nem erősítette meg.

Az elmúlt három versenyen, tehát Monacóban, Montrealban és Bakuban is azok a pilóták állhattak fel a dobogóra, akik a futamot az 1., a 3. és a 7. rajthelyről kezdték meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: