A Formula-1-es szabályok körüli vita elég éles jelenleg, hiszen a csapatok nem szeretnék, hogy még nagyobb aerodinamikai tapadást tegyenek lehetővé a megkötések - ahogy azt már sokan elmondták, ez gyakorlatilag lehetetlenné tenné az előzést. Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája szerint olyan szabályokat kell alkotni, amelyek jobban kiegyenlítik az autók közötti különbségeket, ezáltal nagyobb harcot és több látványt biztosítanak.
"Úgy gondolom, hogy ha nagyobb egyenlőség lenne a csapatok között, jobb versenyeket láthatnánk. Természetesen sok beszélgetés zajlik arról, hogy mit is kellene tenni, láthattunk példát az időmérővel kapcsolatban és most arról beszélünk, hogy hogyan alakuljon át a verseny, hogyan módosítsuk a szabályokat" - nyilatkozta Vettel.

"Szerintem ha kisebbek lennének a különbségek, a csapatok sokkal inkább versenyezni tudnának egymással, közelebb lennének egymáshoz. Nem azt mondom, hogy minden istálló ugyanolyan legyen, mert az ellenkezik a természettel és a Formula-1 alapjaival, de ha nem lenne ekkora a szórás, jobb versenyeket, keményebb versenyeket jelentene" - fejtegette a négyszeres világbajnok.
"Az aerodinamika nagyszerű dolog, sokkal nagyobb kanyarsebességet jelenthet, de jóval nehezebb egymásik autó mögött haladni - ezen kellene változtatni, hogy jobban tudjunk egymással versenyezni" - jelentette ki a Ferrari pilótája. Korábban egyébként hasonló véleményt fogalmazott meg Lewis Hamilton, a regnáló világbajnok is, ő is úgy látja, hogy túl nagyok a különbségek az autók között.